Kövess minket

Aztaa

Lemondták az orosz fociválogatott egyetlen európai csapat elleni barátságos mérkőzését

Megosztva

Bosznia-Hercegovina labdarúgó szövetsége (NFSBIH) hétfőn a széleskörű kritikát figyelembe véve lemondta az orosz válogatott elleni, novemberre tervezett barátságos mérkőzést – írja az MTI.

A találkozót közel két hónappal ezelőtt jelentették be, de az nagy ellenkezést váltott ki az ország legismertebb játékosai – egyebek mellett a csapatkapitány Edin Dzeko, illetve Miralem Pjanic is nemtetszését fejezte ki –, illetve a sportág nemzetközi, különösen ukrán sportvezetői, valamint a helyi politikusok körében is. 

A mérkőzést november 19-én, egy nappal a katari világbajnokság kezdete előtt rendezték volna Szentpéterváron. A világbajnokságra a bosnyákok nem jutottak ki, az oroszok pedig nem vehetnek részt rajta, mert februárban a sportág nemzetközi (FIFA) és európai szövetsége (UEFA) is eltiltotta őket az ukrajnai háború miatt. Így a selejtezőben hiába értek el pótkvalifikációra jogosító helyezést, azon már nem indulhattak el. 

Az orosz válogatott legutóbb tavaly novemberben játszott tétmérkőzést, amikor 1–0-ra kikapott Horvátország vendégeként világbajnoki selejtezőn. Azt követően Kirgizisztánban lépett pályára szeptember végén, és 2–1-re nyert vendégként. Novemberben a világbajnoki résztvevő Iránnal van még idénre lekötve barátságos mérkőzése az oroszoknak.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés