Bulvár
Lil Nas X kórházban kötött ki, miután alsógatyában és csizmában barangolt Los Angeles utcáin

Augusztus 21-én hajnalban Los Angeles Studio City negyedében, a Ventura Boulevard környékén több járókelő is bejelentést tett a rendőrségen, miután egy meztelen férfit láttak sétálni az utcán. A férfiről, aki nem viselt semmit, csupán alsónadrágot és cowboy csizmát, később kiderült, hogy Lil Nas X volt. Az esetről készült felvételeken látható, amint a zenész mintha céltalanul parádézna az üres úton, időnként partira invitálja a kamerával filmező autó sofőrjét, sőt, játékosan egy narancssárga forgalomterelő bóját is a fejére helyezett.
Amikor a rendőrök megérkeztek a helyszínre, X állítólag nekifutott, sőt két alkalommal arcul is ütötte az egyik tisztet, így testi sértés gyanúja miatt őrizetbe vették. A történteket követően a mentősök megállapították, hogy lehetséges túladagolás gyanúja is fennáll, ezért előbb kórházba szállították, majd ellátása után börtönbe vitték.
A reakciók két csoportra oszlottak, voltak akik aggódni kezdtek: küzd-e esetleg belső válsággal vagy mentális egészségügyi problémákkal. Mások viszont szkeptikusak voltak, és azt gyanították, hogy mindez, akárcsak korábbi megmozdulásai (például a ’Sátán cipő’ vagy a terhességi fotózás), csupán egy újabb zavarba ejtő promóciós kampány része lehet egy új zene felvezetésére.
A 26 éves művész előzőleg a Days Before Dreamboy című EP-t adta ki márciusban.
