Kövess minket

Hiphop

Lil Pump szerint nem jött be J. Cole jóslata, hogy le fog áldozni a csillaga: „Még mindig itt vagyok”

Megosztva

2018 egy igen érdekes időszak volt a hiphopon belül. A SoundCloud-rap ereje teljében volt, olyan előadók követeltek helyet maguknak a szcénában, mint Lil Pump, 6ix9ine, Smokepurpp, vagy épp XXXTentacion, hogy csak a legnagyobbakat említsük. A punk attitűddel vegyülő rap zene új, de megosztó hangzást hozott magával, aminek sok fiatal rajongója és sok idősebb kritikusa volt. Valahol Juice WRLD 2019-es halálánál az egész hullám kifulladt, XXX és Lil Peep már rég nem voltak velünk, Lil Xan rehabra ment, 69-t letartóztatták, Pump és Smokepurpp új albumai pedig már közel sem ütöttek akkorát, mint a korábbi projektjeik. Viszont még mielőtt ez megtörtént volna, J. Cole a „KOD ” című nagylemezén előrevetítette, hogy az éra rappereinek, legalábbis az olyan egysíkú hangzásra építő előadóknak, mint például Lil Pump egy idő után le fog áldozni a csillaga, mivel a rajongói fel fognak nőni, új rajongók pedig nem jönnek majd.

Pump és Cole amúgy ebben az időszakban le is ültek beszélgetni, amit akkor a hiphop szcéna egyfajta új iskola – régi iskola összeborulásaként értelmezett, ahol a két oldal látványosan elássa a csatabárdot. Ez az értelmezés részben helyes volt, de Cole inkább tanító jelleggel akart találkozni Pumppal, kvázi elmagyarázva neki, hogy ha nem fekteti biztos helyre a pénzét, akkor egyszer csak azt fogja észrevenni, hogy totál le van égve. Cole érvelése az volt, hogy Pump csillaga fixen le fog áldozni, és mikor ez megtörténik, akkor jobb ha mondjuk ingatlanokban van a pénze, és nem mondjuk eladhatatlan ékszerekben és az értékéből folyamatosan vesztő luxusautókban.

Négy év telt el azóta, és most egy interjúban Lil Pump váratlanul megkapta a kérdést, miszerint mit gondol arról, hogy Cole kvázi megjósolta előre, hogy mi fog történni. Az interjút készítő Bootleg Kev megpróbálta a legérzékletesebben feltenni a kérdést, nem megbántva Pumpot, akinek hosszú évek óta nem volt olyan slágere, amire bárki is emlékezne.

Bírom J. Cole-t, nincs vele semmi bajom” – kerülte ki először a kérdést Pump, aki hozzátette, hogy szerinte 2018 környékén az idősebb generáció szimplán nem értette az új generációt, ezért kellett nekik egy kis idő, míg megbarátkoztak a helyzettel. Kev ezután megpróbálta bátrabban feltenni a kérdést, kvázi kimondva, hogy Cole látta előre, hogy Pump csillaga le fog áldozni. Pump láthatóan nem örült a felvetésnek és annyival zárta le a témát, hogy:

„Szart sem jósolt meg, még mindig itt vagyok”

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés