Kövess minket

Hiphop

Majka koncertjeihez mérhető „szuperprodukció”-val készül jövőre Curtis

Megosztva

Démonokkal szembenézős interjút adott a Hot magazinnak Curtis, amelyben többek közt elárulta, hogy jövőre a Majkával közös szuperprodukcióval egyenértékű show-val fog turnézni, és hogy magát is hibásnak tartja, amiért megromlott volt kollabtársával a kapcsolata.

Mostanában elkezdődtek a próbák, márciusra kész a Curtis Live szuperprodukció, ami akkora lesz, mint a Petivel közös show. Nagyon hiszek benne, és a koncertszervezőktől érkező visszajelzések is pozitívak. Lesz egy férfi és két női vokalistám, a zenészek, de itt én leszek a frontember, engem támogatnak majd a zenésztársak. Korábban csak papíron voltam frontember, valójában mindig azt éreztem, hogy második vagyok. De ezt már elengedtem. Meg igazából nem szeretem a konfliktusokat, úgyhogy lehet, hogy az én hibámból alakult így ez a történet, mert nem álltam bele, nem harcoltam a magam igazáért. Mindenesetre örülök, hogy ez lett a vége, egyébként pedig köszönöm az elmúlt tíz évet Petinek és a zenekarnak is. Szerintem neki is élete legsikeresebb időszaka volt, a legnézettebb, leghallgatottabb dalokat együtt készítettük. De 33 évesen itt az ideje, hogy a saját kezembe vegyem a dolgaimat, az életemet” – mondta az újpesti rapper.

Curtis mindezek ellenére nem zárja ki a Majkával való jövőbeni közös munkát, de szerinte az inkább egy 20 éves jubileumi koncert lesz, tehát messze van még. A rapper azt is bevallotta, hogy profi segítséget kért a problémái leküzdésére, pszichológushoz jár, aki Curtis elmondása szerint „ha kell, azt mondja, hogy f*** vagyok„.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés