Kövess minket

Aztaa

Majka szerint érett már a pofon Puzsér Róbertnek

Megosztva

Majka is hozzászólt a Puzsér Róbert és az Ábrahám Róbert közt kialakult, tettlegességig fajult konfliktushoz, és nem Puzsér oldalával értett egyet.

Mint ismeretes, a véleményvezér Puzsér és a kormánybarát Pesti Srácok dolgozója, Ábrahám már egy ideje ekézik egymást online, de a harcuk azzal pörgött fel, hogy Puzsér azzal poénkodott, hogy ők valójában szeretők és Ábrahám azért utálja őt, mert Puzsi visszautasította a szerelmi közeledését. A Pesti Srácokos ezen annyira bedühödött, hogy élőben felkereste Puzsért és egy kis szóváltást követően megütötte. Az egészre mindkét fél másképp emlékezett vissza, Puzsér az ütést emelte ki, míg Ábrahám azt, hogy ő próbálta „normálisan” kezelni a helyzetet és még azt is kihangsúlyozta, hogy nemrég veszítette el születendő gyermekét. Később aztán egy hangfelvétel is kikerült az egészről, Ábrahámot pedig testi sértés gyanújával hallgatták ki a rendőrségen.

Ezekre reagálta Majka ma azt, hogy az ütés valójában elfogadható reakció volt, mivel Puzsér „verbális agresszió”-t követett el.

Mindenhonnan az ömlik az internet világában, hogy a verbális agresszió komolyabb károkat tud okozni, mint a fizika. És tényleg!!! Mégis azt olvasom most, hogy az Ábrahám Robit vették őrizetbe és rabosították, mert lepofozta Puzsért, aki egyébként őt előtte sokszor verbálisan bántalmazta. És nemcsak őt!! A fél országot… Akkor most ez hogy van? Azoknak a senkiházi patkányoknak, akinek csak ahhoz van bátorságuk, hogy a számítógép monitor előtt játszák meg a nagy megmondó férfit, mindent lehet ? Először arra hivatkoznak, hogy a közszereplőknek sokkal többet kell tűrnie, mint az átlag embernek, ami egyébként egy ordas nagy faszság. De a kedvenc reakcióm, hogy a való életben mikor szemtől szemben találkoznak azzal, akit mocskoltak, megpróbálnak az intellektusra hivatkozni és amögé bújni, hogy értelmes, normális ember nem veri pofán a másikat, és nem alkalmaz agressziót. Aztán mikor mégiscsak pofán vannak vágva, akkor meg megy a rapli, hogy ezt mégis hogy merte megtenni a másik? A jelen ügy elkövetői közül egyikük sincs rajta a barátlistámon, de itt Ábrahám vagyok. Puzsér úrnak nagyon kijárt már egy lángos…” – írta és hozzátette, hogy várja, hogy mások is kövessék Ábrahám tettét.

A kommentek már kevésbé voltak ennyire Ábrahám-támogatók, sokan kiemelték, hogy Majka gyakorlatilag a fizikai erőszak oldalára állt, és ez nem helyes.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés