Még akár élvezetes is lehetne az ‘Idol’, de aztán megszólal a The Weeknd

Ez a cikk spoilereket tartalmaz az ‘Idol’ első epizódjából.

Mikor két évvel ezelőtt bejelentették, hogy új show-ra áll össze az HBO, a The Weeknd, és Sam Levinson, az egész projekt egy sima potyagólnak tűnt. Az énekes épp a máig eszméletlen rekordokat tartó „After Hours” című lemezének sikereit élvezte, Levinson pedig enyhén szólva is hatalmasat robbantott az Eufória első évadával. Azt se lehetne mondani, hogy a két művész témái annyira eltérnének, The Weeknd egyes dalai gyakorlatilag egyenértékűek a drogos szexpartikkal, aki pedig látott akár egy részt is az Eufóriából, az tudja, hogy ennyire bűnős tinik rég kerültek képernyőre. Ahogy Kersner kollégám írta a bejelentéskor: „Szinte már látjuk is a sorozat neonban úszó képeit, és szinte érezzük az egyszerre nyomasztó, mégis forró és szexi éjjeli hangulatot, mely remekül passzol az énekes dalaiban lefestett világhoz„. A végeredmény ehhez képest egy a potyagólt kínosan kihagyó sorozat lesz, legalábbis az első rész alapján biztosan.

Az Idolt megelőzte a hírneve, de nem feltétlenül pozitív értelemben. A Cannes-i bemutatón ugyan 5 perces álló tapsot kapott, de az előzetes kritikák nagyon csúnyán lehúzták, annyira, hogy egy ideig a legrosszabb értékelésű HBO show volt a Rottentomatoes-on. Emiatt aztán kifejezetten rossz szájízzel ültem le az első epizód elé, kvázi elkönyvelve, hogy úgysem lesz túl jó, amit látok. Talán ezeknek az alacsony elvársoknak is köszönhető, hogy számomra az epizód első fele meglepően élvezetesre sikeredett, és fél óráig nem teljesen értettem, hogy mi pontosan a nagy probléma a show-val.

Adott egy szupersztár pop énekesnő, Jocelyn (Lily-Rose Depp), aki épp a nagy visszatérésére készül. Nemrég halt meg az édesanyja, aminek következtében idegösszeomlást kapott, de ahogy mondani szokták, a show-nak folytatódnia kell, így most a „World Class Sinner” című erotikus új dalának megjelentetésére és egy új turnéra fordult rá. Jocelyn-t méretes stáb veszi körül, menedzserek, vizuális direktorok, lemezkiadó vezetők, fotósok, újságírók. Jocelyn épp egy szexizős lemezborító fotózáson vesz részt, miközben kikerül róla egy intim fotó a netre, amin utódokkal az arcán látható. A stábjából senki sem meri elmondani neki, a telefonját eldugják, miközben háttérbeszélgetéseken próbálják kitalálni, hogy pontosan hogyan kezeljék a szituációt. A fotózás és a táncpróba végén aztán Jocelyn arcába dugják a szétondózott arcáról készült fotót, amiről ekkor már az egész világ tud, mire ő annyit reagál, hogy: „Lehetne rosszabb is, nem?„.

Az Idol első fele azért működik, mert önkritikusan, humorosan, és a kortárs viszonyokat ismerve, azokat felnagyítva mutatja be a szórakoztatóipar lelketlenségét. A Jocelyn körül nyüzsgő stábból mindenkinek az az érdeke, hogy a botrány minél hamarabb elüljön, hisz így a 13 éves kislányok nem fognak koncertjegyeket venni, a rádiók lehet nem játsszák majd az új dalát, és ezzel az egész stáb megélhetése kerül veszélybe. Vannak, akik kimondatlanul Jocelyn-t hibáztatják az amúgy saját maga által készített, de nem általa megosztott pornó fotóért, mások az áldozatot látják benne, de ez a lényegen nem változtat, mindenkinek be kell állnia a sorba, és haladni tovább egy irányba, mert csak így tartható fent a szórakoztatóipari gépezet. Kicsit továbbgondolva a helyzetet elképzelhetjük, mi lenne ha ez a fotó Jocelyn karrierjébe kerülne. A stábból biztosan lennének olyanok, akik a háttérben támogatásukról biztosítanák őt, de hányan lennének olyanok, akik az állásukat feláldozva állnának ki mellette? Vélhetően senki.

A szituáció, miszerint mindenki tud a fotó kikerüléséről (köztük mi, a nézők is), de Jocelyn nem, ad egyfajta kínos feszengést az első harminc percnek, hogy aztán a főszereplő vállvonással egyenértékű reakciójával oldják fel a szorongásunkat. Az első fél óra tehát egész szórakoztató, és ügyesen építi be a bosszúpornó, valamint a nők testük feletti autonómiájának kérdéskörét a modern szórakoztóipari környezetbe. Teszi mindezt egy kellemes mellékszereplői gárdával, legyen szó a kreatív vezetőt alakító Troye Sivanról, Jocelyn legjobb barátnőjét alakító Rachel Sennott-ról, vagy a már-már parodisztikusan utálnivaló Live Nation vezetőt megtestesítő Eli Roth-ról.

Jocelyn az incidens után valamiért azonnal úgy dönt, hogy el akar menni bulizni, és innentől viszont darabjaira hullik az Idol. A popsztár a fő táncosával, a Blackpinkből ismert Jennie-vel (aki kb. meg sem szólal az epizód alatt) indul szórakozni, méghozzá egy Tedros (The Weeknd) nevű, első ránézésre is simlis alak klubjába. Tedros valahogy (?) elbűvöli ezt a kőgazdag, világhírű, modellszépségű lányt és percek alatt már a backstageben smárolnak. A készítők tehát elvárják, hogy elhiggyük, hogy a Wishes parókás klubtulaj, pár iszonyat cringe duma és régi Madonna slágerek DJ-zése közben leveszi a lábáról a szupersztárt. Ez a koncepció akkor sem lenne hihető, ha Chris Hemsworth vagy egy másik hollywoodi szívtipró játszaná ezt a karaktert, de szerencsétlenségünkre még azzal is meg vagyunk átkozva, hogy The Weeknd jó ötletnek tartotta magára osztani a szerepet, miközben emberünk látványosan nem-tud-színészkedni. Konkrétan kínszenvedés vele minden jelenet, egyedül akkor kapunk egy kis felmentést a kínzás alól, mikor random R&B dalokról értekezik Jocelyn-nek, hisz a zenéhez legalább a való életben is ért, a színészkedéssel ellentétben.

Jocelyn végül hazakeveredik valahogy a gigantikus villájába, és egy kis maszturbálással zárja a napot. Az Idol első epizódjának utolsó szekciója ezután totális férfi (vagy hát inkább a The Weeknd) fantáziába csap át. Jocelyn áthívja magához Tedros-t, aki gyalog (lol), egy Hegylakós ballonkabátban és a már előbb említett Wishes parókában jelenik meg a szupersztár házánál. Jocelyn szinte meztelenül fogadja vendégét, hisz teljesen reális, hogy mondjuk Dua Lipa vagy Ariana Grande hálóingben fogadjon egy relatíve senkit a házánál, akit egy napja ismer. Tedros karaktere eközben újabb rekordokat dönt a cringe skálán, miközben péládul Jocelyn-t várja a hallban, a tükörnél próbálgatja a lány köszöntését, mintha egy pattanásos 15 éves lenne, aki el akarja hívni a suli legjobb csaját a bálba, teszi mindezt hatalmas arccal és nulla karizmával. Jocelyn-nek persze valamiért ez is bejön, és végül a stúdiójában kötnek ki, ahol zenéről beszélgetnek és szexjátékokat játszanak (ezen a ponton már a telefonomat nyomogattam Weeknd nem létező színészi képességei miatt).

Az Idol forgatását tavaly teljesen leállították, annak ellenére, hogy már 80%-os készültségben volt. Távozott a sorozat női rendezője, Amy Seimetz, helyét Sam Levinson vette át, aki részben átírta a forgatókönyvet és új jeleneteket forgatott a sorozathoz. Az indoklás a pletykák szerint az volt, hogy The Weeknd azt szerette volna, ha kevésbé a „női perspektíva” érvényesül a show-ban, ami azért elég bizarr elgondolás, tekintve, hogy a show főszereplője egy nő. Az énekes állítólag a karaktere egyértelműen negatív kisugárzását is kicsit lefaragta volna, cserébe közelebb hozta volna azt Jocelyn-hez, egyfajta sötét szerelmi sztorit kreálva kettőjüknek. Nincs persze azzal semmi baj, hogy a The Weeknd úgy döntött, többet szeretne Lily-Rose Depp-hez dörgölőzni a forgatásokon, csak ennek a celluloid eredményét inkább elrakhatta volna a személyes gyűjteményébe, ahelyett, hogy megosztja a világgal.

‘Az Idol’ első epizódja már nézhető az HBO Max-on, új részek minden hétfőn.