Meg tudott bocsájtani a house közösség a DJ-nek, aki szerint a melegek olyanok mint a pedofilok?

Forrás:

Kevés tökéletesebb karrier-öngyilkosság létezik a világon, mint Mel Gibson 2006-os “Baszódjanak meg a zsidók, miattuk van az összes háború a világon!” című klasszikusa, de ha van olyan, aki még ezt is megugrotta, akkor az a litván house producer, Ten Walls volt, aki a melegeket a pedofilokhoz hasonlította egy 2015-ös Facebook posztjában. Gibsonhoz hasonlóan Marijus Adomaitis (Ten Walls polgári neve) totálisan elfelejtette, hogy hol, pontosabban kikkel dolgozik együtt és sikeresen megsértette és megalázta a kollégáit, miközben a gyűlöletével végső soron csak saját magának ártott. Ez több mint két és fél éve történt, arra voltam kíváncsi, azóta megbocsájtott-e neki az a house közösség, mely rekordgyorsasággal taszította ki sorai közül.

[vembed youtube=”tuMgJrFoAFY” ]Ten Walls 2009 óta DJ-zik, kezdetekben csak szülőhazájában, Litvániában ért el sikereket, 2012-ben például a legjobb elektronikus zenei előadónak választották az ország egyik neves díjátadóján a M.A.M.A.-n. A nemzetközi áttörés 2014-ben következett be, mikor kiadta a Walking with Elephants című deep house slágerét, mely azonnal az akkoriban divatos stílus egyik kötelezőjévé lépett elő. Marijus azon kívül, hogy egy tehetséges producer, jókor volt jó helyen, sikerült az elektronikus zenei zeitgeist közepébe találnia, a siker pedig nem maradt el. Klubok és fesztiválok bookingolták le a világ minden részéről, következő kiadványát pedig az angol Phonica Records adta volna ki. Azért a lehetetlen feltételes mód, mivel következő év januárjában a producer, máig tisztázatlan okok miatt a melegeket pedofilokhoz hasonlította és még azt is hozzácsapta, hogy ők egy másik faj, akiket a ‘90-es években még legalább “kijavítottak”. A posztban egy anekdota is szerepelt, amiben felemlegette, hogy egy meg nem nevezett litván zenész megpróbálta “átmosni az agyát” azzal, hogy nem kéne ilyen konzervatívnak és intoleránsnak lennie a melegekkel szemben. Marijus erre felvetette, hogy mit szólna hozzá a szóban forgó zenész, ha az ő 16 éves fiával szexelne egy meleg? Válasz nem volt, csak csönd.

Ebből elég egyértelműen lejön, hogy Marijus homofób. Szinte az összes létező téveszmét felsorolta, a legdurvább pedofilokhoz hasonlítástól kezdve egészen a feltételezésig, hogy a melegséget gyógyítani lehet. Tényleg már csak a nemi betegségek tudatos terjesztése maradt ki, pedig azzal lett volna csak igazán teljes a kör. A reakciók kíméletlenek voltak. Kiadója azonnal kijelentette, hogy keressen magának másikat. Fort Romeau, aki egy londoni klubban játszott volna a producer előtt rögtön visszamondta a fellépését. Fesztiválok és klubok egymás után törölték a programjukból a Ten Walls nevet, ráadásul új dátumokat se nagyon tudott szerezni, mivel a bookingja, a Coda Music Agency is otthagyta. Az elektronikus zenei szcéna teljesen összezárt és egy emberként mondta ki, ezt a fajta gyűlöletet nem tudjuk és nem is akarjuk elfogadni. Persze mindig vannak emberek, akik a szólásszabadság félreértelmezésével érvelve kiállnak az általuk “igazi áldozatnak” kikiáltott személy mellett, de Ten Walls nem került börtönbe, nem lett meglincselve, sőt még a posztját sem törölte a Facebook, ezt meg tette ő maga, karrierje mentésének érdekében. A szólásszabadság nem képez vákuumot, hülye kiszólásaink ugyanúgy hatással vannak az életünkre, mint a tetteink. Ez Marijusnak is leesett, csak már túl későn.

[vembed youtube=”QpqvkU9amAo” ]Ten Walls igazi bocsánatkérésére három hónapot kellett várni. A DJ Mag-nak elküldött nyílt levelében kifejtette, hogy szégyelli amit tett, és hogy a meleg közösségeken túl a családját, barátait és az országát is megbántotta (utóbbi nem túlzás, hisz még a litván elnök is megszólalt a témában). Indoknak nem adott meg semmit, habár felhozta, hogy ideges és stresszes időszakában született a poszt. A levélben úgy beszél saját magáról, mint egy rasszista távoli rokonról, akiért esedezik az ember a barátai előtt egy családi ebédnél, hogy eskü alig tartjuk a kapcsolatot, és én amúgy full nem ilyen vagyok, hisz tudjátok. Ez persze sokaknak színlelt megbánásnak tűnhetett, de a lényeg a levél végén van. TW megemlíti, hogy csatlakozott egy csoporthoz, akikkel a Carmen elektronikus verzióját adják majd elő, erős anti-homofób üzenettel. Végül azzal zárja sorait, hogy reméli egyszer a jövőben, meg tud neki bocsájtani a szcéna és visszafogadják. Ígéretét betartotta, a Carmen rendben lement, majd egy kis csönd után decemberben egy új, Shining című számot debütáltatott, melyben Alex Radford, transznemű előadó énekelt. A felhők kezdtek szétoszlani Marijus feje fölül, ahogy 2016-ban egyre több felkérést kapott, köztük Budapesten is járt a Cinema Hall-ban. A fogadtatás viszont nem mindenhol volt olyan meleg (badum-tss), Ibizán például visszamondták a szervezők a fellépését, miután a közönség elég hevesen tiltakozott a személye ellen. Jelenleg is épp turnén van, most éppen bemutatkozó albumát, a Queen-t (egy újabb kikacsintás a meleg közösségnek?) népszerűsíti több mint 17 városban, arról nem is beszélve, hogy a legnagyobbnak számító Tomorowland fesztiválon is ott lesz. A vezeklés tehát sikeres volt, de ami ennél is fontosabb, hogy Marijus látható erőfeszítéseket tett azért, hogy nem csak saját, de mások homofóbiája ellen is küzdjön. A hangsúly a láthatón van, a fejébe ugyanis nem látunk.

[vembed youtube=”NUcxcZUAzvw” ]Mindenesetre megkérdeztem pár magyar queer és queerbarát szervezőcsapatot, ők hogyan állnak a témához? Az újvonalas house és techno csapat, az OMOH szerint “mindenki eldönti hogy kíváncsi-e egy előadóra aki szemlátomást másfél évvel ezelőttig nem hallott róla hogy a műfaj amiben alkot egy meleg klubbról kapta a nevét”. A VIBE, akik alapvetően nem elektronikus zenéket játszanak a bulijaikon bár nem ismerték Ten Walls munkásságát, de látatlanban megengedőbbek voltak, hisz szerintük elképzelhető, hogy az incidens után Marijus jobban utánaolvasott a közegnek és ez olyan mély benyomást gyakorolt rá, hogy művészi ihletet kapott. Habár nem tudják milyen ember a hétköznapokban, de mindenki megérdemel egy második esélyt, amúgy meg ha álságos a viselkedése az előbb vagy utóbb úgyis kiderül. Végül pedig a !szkafander bulik fejének, Zsorzs Legarsnak a bölcs soraival zárnám le a történetet:

“Követtem az esetet, és elsőre – mint oly sokunkat – engem is kiakasztottak a szavai. Ugyanakkor egy művészt mindenekelőtt a művészete felől kell megközelítenünk. Hány olyan, főleg múltbeli alkotó van, akiknek a műveit ma is befogadjuk, bár bizonyos nézetei elfogadhatatlanok? Persze nem csak innen kell megközelíteni a kérdést, mert kérdés, hogy a művészi nagyság egyben erkölcsi felmentő levél is-e. Morális oldalról nézve: Egyrészt nem tudhatjuk, ma valójában mit gondol Ten Walls, és lehet, hogy olcsó médiafogás a Queen cím (és annak tényleg olcsó lenne), de lehet, hogy nem az. Kik vagyunk mi, hogy pusztán a benyomásaink alapján, az ember ismerete nélkül ítélkezzünk? (És az nem válasz, hogy biztos ő is alaptalanul ítélkezhetett, mert akkor semmivel sem vagyunk jobbak, mint az, akiről csak feltételezéseink vannak, az pedig pláne nem érv, hogy „ez a címválasztás már önmagában is mindent elárul”.)

Másrészt ha az identitásunk elfogadásáért küzdünk, nekünk is elfogadást kellene gyakorolnunk. Nem jó az, ha a bennünket ért sérelmeket reprodukáljuk másokon, mert akkor nem vagyunk méltók arra, amiért küzdünk. Kegyetlen ítélet az, ha valakinek tönkretesszük az álmait, gyakorlatilag megfosztjuk a hivatásától azért, mert egyszer ostoba volt, vagy akár igazi seggfej. Összességében azt gondolom, nem célravezető bojkottálnunk Ten Walls-t, mert azzal félinformációk mentén kirekesztőek vagyunk. Ennek ellenére például azóta, hogy történt ez az eset, én sem játszom a számait, pedig korábban többet is a szelekcióim közé válogattam. Bennem is ott az ellenállás, noha pont az ellenkezője mellett érveltem feljebb. Ha az emberbe egyszer belemarnak, nehéz megszabadulnia a rossz érzésétől, akárhányszor eszébe jut az illető.”