Hiphop
Meghalt Carlo Escobar
51 éves korában elhunyt Carlo Escobar, polgári nevén Ökrös Károly. A halálhírt zenésztársa, Wanted Razo jelentette be hivatalos Facebook-oldalán.
„Egy igazi harcos voltál, egy példaértékű családapa, egy jó barát, aki sok embernek erőt adott! Számomra felfoghatatlan, hogy te is itt hagytál bennünket! … Nyugodj békében, Esco! Őszinte részvétem a családnak!” – írta.
Egy korábbi interjúban így mesélt arról, hogyan kapta művésznevét:
„Karcsiból lettem Carlo, majd jött a Pablo, onnan rögtön Pablo Escobar, … Aztán jött a rapzene, és váltottam Carlo Escobarra.”
Hozzátette, hogy mielőtt a zenével foglalkozott volna, többféle munkát is végzett: 10 évig jegyvizsgálóként dolgozott a vasútnál, felszolgálóként is kipróbálta magát, és kereskedelmi szakközépiskolát végzett Debrecenben – szerinte ezek az élmények segítettek neki érzékelni „a normális munka” értékét. 2014-ben független képviselőjelöltként is elindult Püspökladányban, bár a választáson csak néhány szavazatot kapott.
Néhány hónappal ezelőtt Carlo Escobar nyilvánosságra hozta, hogy évek óta súlyos betegséggel küzd. Bár alternatív gyógymódokat is kipróbált, szervezete sajnos nem tudta legyőzni a betegséget. Nyugodjék békében!