Kövess minket

Hiphop

Meghalt Lil Keed

Megosztva

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Lil Keed – tudatta a testvére és kollégája, Lil Gotit Instagramon.

Gotit a posztjában arról ír, hogy nem akarja elhinni, hogy a saját szemével látta testvére halálát. “Kisírtam a szemem, de tudom, hogy mit szeretnél, hogy a továbbiakban mindent beleadjak a családunk érdekében” – tette hozzá.

Lil Keed halálának részletei nem ismertek, de elvileg Kaliforniában érte utol a halál, a rapper mindössze 24 éves volt.

Lil Keed, igazi nevén Raqhid Jevon Render Atlantában született 1998. március 17-én a családja ötödik gyermekeként. Rudy nevű barátja halála után, 2016-ban kezdett komolyabban foglalkozni a rap zenével, egy évre rá pedig kisöccse, Lil Gotit is követte a példáját.

2017-ben leszerződött Young Thug YSL kiadójához, és a stílusát sokszor hasonlították is Thuggerhez. Első kislemeze, a 2018-ban megjelentetett “Nameless” volt, mely azóta Arany státuszt kapott, azaz félmillió példányban fogyott. Ezt a teljesítményét nem is nagyon tudta megugrani Keed a karrierje során. Összesen 5 mixtape-et és két nagylemezt jelentetett meg, legutóbbit, 2020-ban “Trapped on Cleveland 3” címmel, ezen Travis Scott, Gunna, Ty Dolla $ign, Future, 42 Dugg, és Lil Baby is szerepeltek.

Lil Keed kiadótársai közül többen jelenleg is börtönben vannak, köztük Young Thug és Gunna, Keed pár napja még a szabadulásukat kérte posztjaiban, ezek szerint őt nem vették őrizetbe a most indult bandaperben.

Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés