Mi jár a krimiíró fejében? – Interjú Szántó Dániellel

A történetben párhuzamosan követhetjük egy sorozatgyilkossági nyomozás történetét, és mintegy mellékszálként egy drogkartell kiépülését. A rendőrség tanácstalanul áll, amikor valaki elkezd rituális gyilkosságokat elkövetni a fővárosban. Benett, a külföldről hazatérő nyomozó, és fiatal mentoráltja, Eszter együtt fut versenyt az idővel, hogy kiderítsék, mi lehet a kapcsolat az áldozatok között, és mi motiválhatja a gyilkost.

A történetet különösen realisztikussá teszi az, hogy mindez Budapest utcáin történik, olyan szereplőkkel és élethelyzetekben, amelyek nagyon is ismerősek lehetnek számunkra. Szántó Dániel szerint pont ez a jó krimi lényege: az olvasó attól érzi az adrenalint, ha el tudja képzelni, hogy az események vele is megtörténhetnek. A szombathelyi származású íróval első regénye kapcsán arról beszélgettünk, mi zajlik a krimiírás kulisszái mögött, és hogy lehet Magyarországon elsőkönyves krimiíróként elindulni a pályán.

Kevés jó magyar krimiíró van: miért pont ezt a műfajt választottad?

Rengeteget olvastam: régebben a klasszikus Harry Potter, Darren Shan könyveket, aztán a húszas éveimben fordultam a krimik felé. Ezekben az akciódús jelenetsor mellett megvan a logikai összetettség is, azok a rejtett utalások, amelyek alapján együtt nyomozhatunk a képzeletbeli karakterekkel, tudunk gondolkodni, elméleteket elvetni. Amikor sokat olvastam, volt egy-két olyan krimi, ami nagy csalódás volt, annak ellenére, hogy rengeteg példányban eladták. 

Magyarországon azért is nem egyszerű belevágni a krimiírásba, mert rengeteg jó külföldi krimi van, ez a műfaj nagyon túlzsúfolt, nehéz teret nyerni. Egyedül a magyarsággal lehet egy picit kitűnni, utána pedig a tartalommal, ha tetszik az olvasóknak. Nagyon kevés olyan krimi van, ami Budapesten játszódik, valós helyszíneken. Itt az adja az élét a dolognak, hogy megtörténhet, az itt és mostban játszódik.

Mi kell egy jó krimi megírásához?

Sokkal fontosabb az, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű élettapasztalattal rendelkezzen az író, mint a végzettség. A modern külföldi krimiírók nagy többsége nem is bölcsészpályát végzett, itt a kiterjedt fantáziavilágra, élettapasztalatra van szükség, illetve íráskészségre. A legfontosabb az emberismeret, hiszen különböző karakterek gondolatvilágán keresztül kell felszőni a történetet.

Az írás maga szerintem a forgatókönyv elkészítésével kezdődik. A hétköznapok során, amikor az utcán sétáltam, felírtam, ha eszembe jutott valami, és amikor már rengeteg ilyen feljegyzésem volt, összeállt belőle a történet. Egy kriminél látni kell az egész sztorit az apró részletekig előre, és utána lehet nekiállni megírni.

Mi volt nehézség az írás során?

Amikor leülök a géphez, jópár órát elmolyolok – négy oldalnál többet nem tudok egy nap írni, inkább hármat. A folyamatos visszaolvasás iszonyatosan kell, nehogy legyen valami logikai bukfenc. Van, amikor nincs kedvem hozzá, és van, amikor meg van, de nem jön az ihlet… Amikor fáradt vagyok, nem megy, ha meg is írok valamit este fáradtan, reggel rengeteg hibát találok benne.

Még nem is nyomozás részét a legnehezebb kitalálni a történetnek, hanem a hétköznapi beszélgetéseket, hogy azokban a pillanatokban hogy viselkednek, mit mondanak egymásnak a szereplők. Ahogy elképzelek egy karaktert, az nem feltétlenül ugyanaz, mint ahogy leírom, és ahogy megelevenedik. Így folyamatosan torzult bennem is a kialakult kép a szereplőkről.

Voltak olyan részek, amit könnyebben írtam meg, a nándis részeket például nagyon gyorsan átpörgettem, de a megbeszélések, amikor sok szereplő van jelen, nehezek voltak, kitalálni, hogy ki hogyan és mikor szólal meg, hogy mindegyik karakter sajátosságait beleépítsem.

Honnan gyűjtöttél anyagot, inspirációt?

Sokat sétáltam, megnéztem a helyeket, hogy mennyire tudnám leírni, megtörténhetnének-e ott a dolgok. Egy ismerősömön keresztül bemehettem a rendőrségre, és voltam több börtönlátogatáson is. Illetve a korábbi sorozatgyilkosságokat is tanulmányoztam: Magyarországon inkább a szociopata sorozatgyilkosság volt az, ami gyakoribb, nem a pszichopata. A különbség a kettő között az, hogy a szociopata  hirtelen felindulásból, rendezetlenül csinálja, amit csinál, nem tervez meg semmit, deviánsan viselkedik, lehet látni rajta, hogy valami baj van vele. A pszichopatánál nem lehet látni, ő az, aki ugyanolyan társadalmi életet él, mint mi, de teljes mértékig érzelemmentes, hidegvérrel gyilkol. Nincs benne empátia, nem sajnálja meg az áldozatait.

A törökszentmiklósi rém és a martfűi rém voltak a híresebb magyar sztorik. A martfűi rémnek inkább az segített, hogy nem volt olyan fejlett a technológia – sok hibát követett el, de türelmes volt, ő inkább már a pszichopata kategóriába sorolható, mert tíz évig képes volt csinálni. A törökszentmiklósi rém hirtelen felindulásból rabolt el gyerekeket, akiket megölt, és nem tüntette el a nyomokat. A martfűi rémben volt következetesség, ezt a most készült film is jól bemutatja.

Mi jelentett elsőkönyves íróként kihívást?

Egyrészt mentálisan megterhelő volt, mert nem tudtam, hogy amit csinálok, az jó-e, vagy nem, hogy kidobok-e egy év munkát az ablakon. Úgy gondolom, a másodiknál ez a része már könnyebb lesz, mert most már kapok visszajelzéseket, de az elsőnél ilyen nem volt.

Én nem hiszek az olyan közhelyekben, hogy “a lehetetlen nem létezik”. Van, amikor a kitartás meghozza az eredményét, de nem lehet ezt biztosra venni. Leültem, megcsináltam a forgatókönyvet, elhatároztam, hogy megírom a könyvet, és ha a végén azt gondolom, hogy elég jó lett ahhoz, hogy kiadassam, ki fogom adatni.

Másrészt nehéz elsőkönyves írónak lenni Magyarországon, mert a nagy kiadók nem fogadnak kéziratokat, inkább a külföldi, ismertebb szerzők könyveit adják ki. Külföldön vannak elsőkönyves krimidíjak, de Magyarországon ilyen nincs, nehéz nevet szerezni.

Több kiadónak is elküldtem a regényt, és hónapokig vártam a válaszra. Akik elsőként visszajeleztek, hogy kiadnák, azt mondták, azért olvasták el első körben, mert mondtam, hogy marketinget is raknék mögé, nem csak hátradőlnék, amint a polcokon a regény.

Én ezt szeretném csinálni, de ha nem lehet megélni belőle, hiába szereted. Nem elég jó könyvet írni, ha nem veszik az emberek, mert nem látják eleget, nem ismerik az írót.

Hogyan tovább?

Most van az pont, hogy a Revanst már elengedtem, és most három könyv van még bennem, amit szeretnék megírni. Ennek az előzménye, a folytatása, és egy teljesen más történtet arról, hogy hogyan válik egy jófiú rosszá az életkörülményei miatt. A Revans 80 százaléka a sorozatgyilkossági ügy volt, de ezzel párhuzamban bevezettem az alvilági maffia-szálat, és elsőre nem lehetett látni, hol fognak ezek kapcsolódni egymáshoz. Míg a sorozatgyilkos ügye lezárul a könyvben, az alvilág szálon tovább mehet a történet – erről fog szólni a következő könyv, amit már elkezdtem írni.