Milyen a Férfi? Csernus Imre üzent a „puhapöcs-generációnak”

Ha egy elegáns mozdulattal áthúznám a címet, és odaírnám: „Az érzelmileg felnőtté válás – mindenkinek”, valójában nem sok mindenen változtatna a könyv mondanivalóját illetően. Persze, a könyv szól a srácoknak: de ha férfivá válni azt jelenti, hogy vállalni a tetteink következményét, hallgatni az intuíciónkra és bátran belemenni az ismeretlen helyzetekbe, amik kudarcot is hozhatnak – ebben én egyáltalán nem a férfi leírását érzem, hanem bármilyen felnőttét. Valójában a megnevezésektől eltekintve itt szó sincs nemi szerepről. Arról van szó, hogyan érjük el a boldogságot, ami ebben megakadályoz, az pedig egyáltalán nem csak férfiprobléma.

Hanem egyrészt a fogyasztói társadalom hamis értékei. Az iPhone, a kocsi, a divatos ruhák, amelyekkel felcseréljük önmagunk autentikus megélését és felvállalását, a spontaneitást, a bátorságot és az emberi kapcsolatokat. Na nem azt a kapcsolatot, amiben nem mered felvállalni a negatív érzelmeidet, és csak támaszkodsz a másikra, hogy majd ő megoldja a problémáid. Nem azt a bátorságot, amikor szekálod a nálad gyengébbet a suliban, mert neki nincs meg a legújabb iPhone. Azt a bátorságod, amivel megéled, kimondod és felvállalod az érzelmeid, bele mersz menni konfliktusokba, és ezáltal fejleszted az érzelmi intelligenciád és felépíted a magabiztosságod. Persze Csernus minden egyes könyve nagyjából erről szól – csak más szavakkal, más példákkal, és jelen esetben az érzelmi intelligenciával egyenlő arányban használva a puhapöcs kifejezést.

De nem az utóbbi miatt szól a könyv inkább a férfiakhoz, mint a nőkhöz, hanem mert ők azok, akik kevesebb iránymutatást kapnak abban a kérdésben, hogy mit jelent férfivá válni, ami valójában ugyanaz, mint hogy mit jelent felnőni – ez a boldogság elérésének másik akadálya, ha nem tudjuk, hogyan. Az utóbbi időben sorozatosan futok bele a férfiaknak szánt „önsegítő könyvekbe”: ott volt Zimbardo tanulmánya a fiatal férfiak problémáiról, illetve Szily Laci apakalauza is most jelent meg.

Most kezdi mindenki felkapni a fejét, hogy valamit csinálni kellene: a most felnövő generációkban abszolút megvan az erő a változásra, csak az útmutatás hiányzik, mert nagyon kevés a hiteles szülői minta. Ennek a generációnak a legtöbb problémája a szülei ki nem mondott, megoldatlan érzelmi konfliktusaiból származik: ugyanazokat a mintákat alkalmazzuk a saját életünkben is tudattalanul, amit otthon láttunk. Vannak persze olyan srácok, akik útmutatást és valódi érzelmi támogatást kaptak az apjuktól, és nem iPadet, hogy inkább azon játsszanak – a többieknek pedig itt van ez a könyv, amit érdemes elolvasni a témában.