Kövess minket

Hiphop

Missh: Az identitásommá vált, hogy állandóan szét vagyok csapva

Megosztva

Úgy tűnik T. Danny őszinteségi rohama másokat is megihletett, most éppen Missh nyilatkozott kendőzetlenül a függőségéről.

Az RTL videójában a rapper azzal kezdi, hogy gyakorlatilag az identitásává vált, hogy állandóan szét van csapva, a környezete pedig még ünnepelte is ezt a helyzetet. Egy idő után, pláne a sorozatos balhék után viszont egyértelmű vált számára, hogy ez így nem élhető állapot. Utolsó rottyra rakása az volt, mikor egy szétbulizott éjszaka során ráment valamire, amiről azt hitte, hogy valami más, és ekkor majdnem mentőt kellett hívni hozzá. Azt nem árulta el, hogy a ketamint nézte kokainnak, vagy a kokaint nézte speednek, mindenesetre nem volt kellemes élmény. Az igazi fordulópont viszont az volt számára, mikor egyik este a rendőrségen kötött ki, és azt hitte, talán most nem is fogják elengedni.

Ami a zenét illeti, Missh korábban kifejezetten elutasította a zenéi élő hangszeres átdolgozását, de most már totálisan ebben van. Jelenleg új albumán dolgozik, józanodása után pedig önflejlesztésbe kezdett, zongorázni, gitározni tanul és az angoltudását fejleszti.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook