Kövess minket

Film

Nem igazi, hanem CGI csók csattant Jonah Hill és Lauren London között „A magadfélék”-ben

Megosztva

A Netflix év eleji egyik nagy dobása volt a You People (A magadfélék) című romantikus vígjáték, mely még jelenleg is ott van a top 10-es magyar nézettségi listában, és amiről most egy nagyon bizarr kulisszatitok derült ki.

A film egy fehér, zsidó podcaster (Jonah Hill) és egy fekete, muszlim divattervező (Lauren London) szerelmi történetét meséli el, akik leküzdik különbözőségeiket és a családi feszültségeket a szerelem jegyében. A film tehát egymás kultúráinak elfogadásáról szól, a békés együttélést hirdetve, ennek ellenére a Kenya Barris rendezte alkotásban a két főszereplő a nagy csókjeneletet nem vállalta be, azt vizuális effekttel oldották meg.

A fura részletet a film egyik mellékszereplője, Andrew Schulz mesélte el egy podcast beszélgetés során. Schulz elmondása szerint a forgatáskor Jonah Hill és Lauren London centikre álltak meg egymás ajkaitól, mikor a csókjelenetre került a sor, ő pedig azt hitte, hogy majd biztos úgy oldják meg a filmben, hogy nem mutatják a csókot, szimplán elvágnak egy másik jelenetre. Ehelyett a stúdió CGI-t használt és digitálisan smaciztatta a két sztárt.

@moviefiles

Andrew Schulz reveals Jonah Hill and Lauren London didn’t kiss in You People and CGI was used at one point 👀 😂 #andrewschulz #charlamagnethagod #youpeople #youpeoplenetflix #netflix #jonahhill #laurenlondon #cgi #fakekiss #fake #comdey #lol #screammovie #foryou #foryoupage #fyp

♬ Ni**as In Paris – JAY Z & Kanye West

A dolog már magában furcsa, és ehhez ráadául még hozzá jön, hogy London nemrég a Harper’s Bazaarnak adott interjújában elárulta, hogy el sem nagyon akarta vállalni a szerepet, mikor a rendező, Kenya Barris megkereste.

Miért kedvelné ez a két ember igazán egymást?”. Valódi kapcsolatot kell bemutatnunk” – mondta London. „Két teljesen különböző világból származnak, és ha látod őket, sosem gondolnád, hogy találkoznának vagy együtt lógnának, bármi is legyen a helyzet„. Ennek ellenére végül elvállalta a filmet, csak akkor felmerül a kérdés, hogy miért nem lehetett bevállalni a csókot? Egyesek azt gyanítják, hogy a 2019-ben elhunyt férje, Nipsey Hussle iránti tiszteletből nem csókolózott London, de mint a Paper magazin kiemeli, a színésznő a 2021-es Bűntudat nélkül című akciófilmben smúzolt Michael B. Jordannel, és azt már Hussle halála után forgatták.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés