Hiphop
Nézd meg Dzsúdló melankolikus „Baj Lesz” című második videóját
A közelgő EP-je első kislemeze.


Befutott Dzsúdló második klipje, a „Baj Lesz„, alább már lehet is csekkolni.
A feltörekvő előadó egy lassabb, sötétebb vibe-ot fogott meg a dalban, amelyről ezt mesélte nekünk: „21 éves vagyok, szóval annak ellenére, hogy bár felfogom a következményeket, ha valahol rosszul teljesítek, elég sokszor csak nézem, ahogy kicsúsznak a kezem közül a dolgok. Olyan ez, mint amikor folyton mondják neked, hogy „tesám nagyon rossz vége lesz ennek meg ennek”, de közben meg te is pontosan tisztában vagy vele, csak szimplán leszarod. Folyton halogatok. A másik meg az, hogy soha nem tudok magam körül rendet tartani, túlságosan elidegenít a környezet. Közben meg néha tök jó lenne a legnormiebb embernek lenni a világon.”
A trekkhez a kedvenc underground kamerásunk, Wolfshoot készítette a vizuált.
[vembed youtube=”v74F2DW1vgw” ]Dzsúdló nem szeretné bekategorizálni a zenéjét, állítása szerint „ezt sajnos úgyis megfogják tenni helyettem mások”. A zenész korábban az „Unom” című dalt droppolta, és feltűnt Lil Frakk és D. Koms közös cumóján is. A „Baj Lesz” egy a jövőben megjelenő „Fotofóbia” című EP-n szerepel majd.
