Kövess minket

Aztaa

NLE Choppa tüntetést szervezett a rendőri brutalitásban meghalt Tyre Nichols emlékére

Megosztva

Gyilkosság miatt emeltek vádat az amerikai Tennessee államban csütörtökön öt rendőr ellen, akiknek az intézkedése nyomán január közepén meghalt egy autóvezető Memphisben. Az öt rendőrt az eset után, még két hete elbocsátották. A gyanúsítottak maguk jelentkeztek a rendőrségen és jelenleg mindannyian őrizetben vannak. A vád ellenük emberölés, súlyos bántalmazás, hivatali kötelesség megsértése, valamint emberrablás minősített esete. Amerikában ez nem az első eset, hogy rendőri túlkapás eredményeképp hal meg valaki, több helyen is tüntetések voltak, az egyiket a memphisi rapper, NLE Choppa szervezte.

A járőrök január 7-én este figyelmetlen vezetés miatt állították meg az autóst, a 29 éves Tyre Nicholst, aki vitába szállt a rendőrökkel. A rendőrségi beszámoló szerint megpróbált elszaladni, ezt követően fizikai erővel tartóztatták fel, aminek során súlyos sérüléseket szenvedett. Miután a férfi légzési nehézségekre panaszkodott mentőt hívtak hozzá, kórházba már válságos állapotban került, majd három nappal később meghalt. A jogi képviselők közleményt adtak ki a boncolás eredményéről, amelyben egy független és elismert szakértő vizsgálatára hivatkozva az olvasható, hogy „Tyre súlyos bántalmazás okozta kiterjedt vérzéses sérüléseket szenvedett„. Az ügyvédek egyike, Antonio Romanucci beszámolt arról, hogy az intézkedésről szóló rendőrségi felvétel három percnyi ütlegelést örökített meg, majd a rendőrök paprikasprével lefújták az áldozatot és elektromos sokkolót is használva leszorították. Memphis város rendőrfőnöke az öt járőr cselekedetét „kegyetlennek, hanyagnak és embertelennek” nevezte, valamint arra kérte az afroamerikai többségű nagyváros lakosait, hogy amikor az esetet megörökítő videófelvétel nyilvánosságra kerül, békésen tiltakozzanak. A videót NLE Choppa is látta és egy békés tüntetésre hívta a rajongóit.

A tüntetésen a rendőri túlkapások befejezését, a rendőrök felelősségre vonását követelték. Többeknél gördeszkák voltak, mivel Tyre nagy hobbija volt a gördeszkázás. NLE Choppa amúgy Twitteren az ellen is felszólalt, hogy Tyre bántalmazásáról készült videó kikerült, mivel ez újra traumatizálja a családját.

@nlechoppamusic

#SkateForTyre #justicefortyre Thank You Memphis For Coming And Doing Someting That TYRE LOVED, 💜.

♬ original sound – NLE choppa

(HNHH, MTI)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés