Kövess minket

Hiphop

Pharrell Williams fesztiválján, több mint egy évtized után egyesült újra Pusha T és No Malice duója, a Clipse

Megosztva

Hiphoptörténeti pillanatnak lehettek szemtanúi azok, akik elmentek Pharrell Williams hétvégén (június 17-19.) tartott Something in the Water nevet viselő saját fesztiváljára.

A hiphopkedvelők testközelből láthatták, ahogy a Pusha TNo Malice testvérpár több mint 10 év után újra színpadra lép együtt Clipse-ként, így:

Az 1994-ben indult, 2010-ig fennálló duó a kétezres évek alatt óriási népszerűségnek örvendett, Pusha-T itt fejtette ki coke rap művészetét először, aztán a páros végül feloszlott, miután bejelentették, hogy mindketten a szólókarrierjükre fókuszálnak. Malice a kereszténység felé fordult és könyvet írt, Pusha pedig Kanye West oldalán kezdett munkálkodni és a G.O.O.D. Music oszlopos tagja lett.

Ezek után nagy szó, hogy a csapat újra összeállt és olyan slágereket prezentált, mint a Mr. Me Too. Ennek mondjuk friss előzményei is vannak: Malice és Pusha együtt rappelt már az I Know NIGO-lemez egyik dalán is, majd a bátyj T 2022-ben megjelent lemezének záródalában is feltűnt egy dalban Labrinth mellett.

Az azonban nagy meglepetés volt, hogy Pharrell összeboronálta a testvéreket – mint a Complex írja, a Washington Post szerint Skateboard P mindössze egy héttel a feszt előtt kereste fel Pushát azzal a speciális kéréssel, hogy hozza magával testvérét is, és nyomjanak egy Clipse reunion szettet.

A színpadon Justin Timberlake is jelen volt, akit frissen, a fesztivál előtt nem sokkal jelentettek be SZA és a Clipse mellett, mint különleges fellépő. Mellettük koncertet adott még Anderson . Paak és a the Free Nationals társulat, bLAck pARty, J Balvin, 21 Savage és Tyler, the Creator is.

Borítókép: Shannon Finney / WireImage

(Complex)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés