Kövess minket

Pop

Egy rapper beperelte Ariana Grandét, mert szerinte tőle lopták a „7 Rings” dallamát és szövegét

Nem az első dal, amire nagyon hasonlít a sláger.

Megosztva

Forrás:

Perre megy az amerikai producer és hiphop előadó, Josh „Dot” Stone, mert állítása szerint Ariana Grande, pontosabban a producerei lenyúlták a 2017-es dalának, a “YOU NEED IT I GOT IT”-nak a dallamát és a szövegét, és beépítették azt a „7 Rings” című tavalyi slágerbe.

Variety írása szerint Josh azért perel, mert anno több zenei igazgatónak is megmutatta a dalát, köztük Tommy Brown-nak, aki TBHits név alatt producerkedett Grande dalán. A New York-i bíróságra beadott periratban állítja, a trekkjének több elemét is átvették az engedélye nélkül, és egy helyi zeneszakértő, Dr. Ronald Sadoff véleményét is idézi, aki szerint biztosan lopás történt. 

[vembed youtube=”P1tJ90PcQKE” ]Josh eredeti dala egy drogdíler szemszögéből készült, a „you want i got it”, itt a beszerzett drogokra vontakozik, míg Ariana dala a saját gazdagságáról szól, hogy bármit megvehet, amit csak megkíván. 

[vembed youtube=”QYh6mYIJG2Y” ]Grande amúgy már így is csak a dal bevételeinek 10%-át teheti zsebre, mivel a dallam egy musicalből lett átemelve, így egy korábbi megállapodás részeként a musical írója kapja a 90%-át a bevételeknek. Ráadásul nem is ez az első eset, hogy a „7 Rings”-t egy másik dalhoz hasonlítják, a refrént már Princess Nokia Mine” trekkjéhez, Soulja Boy Pretty Boy Swag”-jéhez, és 2 Chainz“Spend It”-jéhez is hasonlították már, utóbbi rapper amúgy rá is ugrott anno egy remix erejéig a dalra.

(Genius)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés