PORTRÉ: Joan Baez amerikai folkénekesnő 75 éves

New Yorkban született, ereiben némi mexikói vér is csörgedezik. Tizennyolc éves korában mutatkozott be a híres newporti folkfesztiválon. Bostoni egyetemi évei alatt egyre jobban beleásta magát a folkzenébe, és megtanult gitározni. Első lemeze 1960-ban jelent meg, 13 dal szerepel a korongon, köztük néhány gyermekballada. A debütáló album csak mérsékelt sikert aratott, de miután 1961-ben és 1962-ben megjelent második és harmadik albuma, a rajongók az első lemezt is megvásárolták.

1962 és 1964 között a folkzene népszerű arca volt, fesztiválokon, koncerteken szerepelt, politikai eseményeken énekelt. Belehabarodott a szárnyait szintén ekkor bontogató Bob Dylanbe, akinek hatására repertoárja is megváltozott: a tradicionális dalokat (The House of The Rising Sun, Silver Dagger, Mary Hamilton, All My Trials, John Riley) társadalmi problémákkal foglalkozó dalok váltották fel, és ő is műsorára tűzte a polgárjogi mozgalom nem hivatalos himnuszának számító We Shall Overcome-ot, amivel kivívta a hatvanas évek lelkiismerete és hangja „becenevet”.
Bob Dylanhez fűződő kapcsolatát – eleinte – nyugodtan nevezhetjük szerelemnek, míg Dylan részéről már kevésbé lehet ugyanezt állítani. Joan Baez nagy „fogyasztója” volt Dylan szerzeményeinek: a Blowin’ in the Wind, a With God On Our Side, az A Hard Rain’s a-Gonna Fall, a Don’t Think Twice, It’s Alright, az It’s All Over Now Baby Blue rendszeresen szerepelt koncertjein. Volt olyan lemeze – az Any Day Now -, amelyet teljes egészében Dylan szerzeményeiből állított össze. Mindig ott volt Dylan oldalán, ha valahol tiltakozni kellett a társadalmi igazságtalanság ellen. Dylan, akinek pályafutása rakétaszerűen ívelt felfelé, eltávolodott a protest songoktól, és két év múlva románcuk is véget ért. Baez zokon vette Dylan Visions of Johanna című dalát, és csaknem egy évtizeddel később Diamond and Rust című dalában állított emléket viharos kapcsolatuknak. Az idő lassan begyógyította a sebeket, ma már mindketten tisztelettel beszélnek a másikról, és többször léptek fel együtt.

1968 márciusában feleségül ment a háborúellenes tiltakozásairól ismert David Harrishez, aki akciói miatt börtönbe is került. Férje imádta a country zenét, aminek hatása Baez 1969-ben megjelent David’s Album című korongján, majd az egy évvel később kiadott One Day At A Time című gyűjteményén is érződik. A hetvenes években zenéje egyre inkább a pop irányába sodródott, saját dalokat kezdett írni, a legkiválóbb lemez ebből a korszakból az 1975-ben megjelent Diamond and Rust. Sokkal inkább a zenére figyelt, mint a szövegre, a mondanivalóra, de a békeharc továbbra is fontos volt számára. Dylannal ellentétben fellépett 1969-ben Woodstockban és 1970-ben a Wight-szigeti fesztiválon, másfél évtizeddel később a Live Aiden, 1993-ban elment a háború sújtotta Szarajevóba, és énekelt az Amnesty International több koncertjén. Tiltakozott a vietnami háború ellen, kiállt az erőszakmentességért. Börtönbe is vonult, mert nem volt hajlandó adót fizetni és ezzel hozzájárulni az Egyesült Államok hadi kiadásaihoz. Felszólalt és tüntetett a Tienanmen téri vérengzés ellen is.
Közben szinte évente váltott kiadót, olyan lemeze is van, amelyik Amerikában nem is jelent meg. Csak 1987-ben talált rá a Gold Castle kiadóra, amely piacra dobta a Recently című albumát 1987-ben. Stúdióalbumot csak ritkán készített, de sokat turnézott, 1997-ben Magyarországon is járt. 2008-ban fellépett a 90 éves Nelson Mandelát köszöntő koncerten a londoni Hyde Parkban, majd ugyanebben az évben a 42. Montreux-i Dzsesszfesztivál egyik nagy visszatérőjeként ünnepelték.

2015-ben megkapta az Amnesty International legrangosabb kitüntetését, A lelkiismeret nagykövete díjat. „Igéző hangjával és a békés tüntetés, valamint a mindenkit megillető emberi jogok iránti rendíthetetlen elkötelezettségével Joan Baez immár több mint öt évtizede a jóság legyőzhetetlen harcosa” – írták az indoklásban. 

MTI