Kövess minket

Zene

Post Malone bejelentette a „twelve carat toothache” című új albumát

Megosztva

Post Malone készen áll a negyedik nagylemezének megjelenésére.

Az énekes a Billboard-nak adott egy részletes interjút, ahol Kurt Cobaint felidézve egy női ruhában is fotózták. Posty elárulta, hogy az új albuma, mely a „twelve carat toothache” címet kapta, még idén megjelenik, három évvel az előző, és elég nagy sikerű Hollywood’s Bleeding lemez után.

Az énekes az elmúlt pár évet Los Angelestől távol, Utah-ban töltötte, és saját bevallása szerint kicsit elvesztette a motivációját a zenekészítésre. „Eltűnt belőlem a tűz, és ezt nagyon nehéz visszaszerezni. Önfelfedezésen kellett végigmennem, de csak azért mert nem voltam inspirálva egy ideig, nem tehettem meg, hogy feladom a zenélést” – mondta.

A „twelve carat toothache ” nem lesz egy túl hosszú lemez, sőt az eddigi legrövidebb projekt lesz, 45 percre számíthatnak a fanok. Posty ígérete szerint ez annak is köszönhető, hogy nincsenek rajta töltelék dalok, és azt is megpróbálta elkerülni, hogy a streaming érát és a kiadóját kiszolgálva kompromittálja a saját vízióját és hangzását egy hosszúra nyúlt projekttel. Az énekes menedzsere, Dre London korábban már utalt rá, hogy Republic Records visszatartja a lemezt, mert vitáik vannak a lemez hosszúságáról.

„Rengeteg kompromisszumot kötöttem korábban zeneileg, de úgy érzem, hogy most már nem akarok. Nincs szükségem többé listavezető dalokra, már nem fontos ez számomra, régen az volt.”

Malone tavaly év végén dobta le a The Weeknd-del közös „One Right Now„című dalát, mely az új album vezető kislemeze lehet. A trekk a hatodik helyig jutott a hivatalos amerikai kislemez slágerlistán. A „twelve carat toothache”-nek egyelőre nincs konkrét megjelenési dátuma.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés