Kövess minket

Hiphop

Quavo inkább hagyná futni Takeoff gyilkosát, minthogy együttműködjön a rendőrökkel

Megosztva

A spicliskedés annyira nagy billoggal jár a hiphop szcéna egyes szegleiteben, hogy van aki még a családjáért sem hajlandó kiállni, nehogy rásüssések a vamzer bélyeget. Aktuális példa erre Takeoff meggyilkolása, akit nagybácsija, Quavo szeme láttára lőttek le még november elején, miután két társaság között vita alakult ki. A részletek homályosak, de ez annak is köszönhető, hogy az életben maradt személyek nem hajlandóak együttműködni a hatóságokkal, és ezáltal segíteni a nyomozást. Csöndben van közülük Quavo is, akit habár keményen lesújtott rokona és barátja halála, mégsem akar beszélni a rendőrökkel.

A hatóságok ilyen nehezített körülmények közt is folytatták a nyomozást, hisz nagy volt rajtuk a társadalmi nyomás, hogy elkapják Takeoff gyilkosát. El is kapták a feltételezett elkövetőt, Patrick Xavier Clark-ot, aki vélhetően felelős a rapper meggyilkolásáért. A nagy csönd viszont akár még kedvezhet is Clark-nak, aki az ügyvédje tájékoztatása szerint önvédelemre fog hivatkozni a bíróságon. A bowling pályán történt kockázás után kialakult vita és az utána kezdődő lövöldözés ugyanis túl nagy káosz volt ahhoz, hogy azt a rendőrök szemtanúk nélkül rekreálják. Clark a tervek szerint azzal védekezik majd, hogy többen fegyvert rántottak és lövöldöztek, ő pedig csak viszonozta a tüzet, véletlenül eltalálva Takeoffot és megölve őt. A férfi helyzetét nehezíti, hogy a letartóztatása előtt Mexikóba próbált menekülni, plusz eleve feltételes szabadlábon volt egy másik bűntette miatt.

Takeoff mindössze 28 éves volt.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés