Kövess minket

Aztaa

Rácsúszott a trapre a Zenebu*ik stand-up duó, de Dopeman és ByeAlex is kapta az ívet

Megosztva

Múlt hét pénteken vetítette először a Comedy Central Magyarország Janklovics Péter és Elek Péter közös stand-up estjét, mely a Zenebu*ik néven fut, és amelyben a két humorista jól körbejárja a zene fejlődését az őskortól egészen napjainkig.

Az egy órás műsorban természetesen a rap, vagyis a trap is terítékre került: a két Péter először ugyanis amolyan hiphop gyorstalpalóban definiálta magát a műfajt, majd előadták egy saját szerzeményüket is.

A felvezető részből megtudhattuk, hogy a trap tulajdonképpen olyan, mint a rap, csak annál sokkal szarabb. A szövegek és az alapzenék egyaránt le vannak butítva, négy-öt szóból, na meg pár kósza hangból akár már összedobhat az ember egy számot. Konkrét példákat is hoztak a srácok; külön kiemelték az USNK csapatát, akik roppant tehetségesek voltak ugyan, de aztán jött ByeAlex és felfedezte tönkre vágta az egész produkciót az iránymutatásaival.

Végül jött a slusszpoén, gyakorlatban is láthattuk-hallhattuk miről is van valójában szó. A Zenebu*ik a közönség legnagyobb örömére (?) eltolták ugyanis a nagyjából negyedóra alatt írt, Jimmy című trap-bombájukat márkanevekkel, némi angol szlenggel megbolondítva.

Zenebu*ik | Comedy Club

Trappet vágod?! Mutatják! 😎21:00 – Comedy Club – Janklovics Péter, Elek Péter: Zenebu*ik

Posted by Comedy Central Magyarország on Saturday, April 16, 2022

Nem csak ByeAlex kapott egy kisebb beefet az este során, hanem az Országház egykor szebb napokat látott Fantomja, Dopeman papa is. Vele kapcsolatban a jellegzetes „bőgését” figurázták ki, majd jött ismét egy rövidre szabott rap-betét, ezúttal kőkemény utcagengszter-sztílóban.

Zenebu*ik | Comedy Club

Dopeman papa ❤️21:00 – Comedy Club – Janklovics Péter, Elek Péter: Zenebu*ik

Posted by Comedy Central Magyarország on Friday, April 15, 2022
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés