Kövess minket

Aztaa

Rick Ross Fayetteville polgármestere szeretne lenni

Megosztva

Rick Ross bejelentette, hogy indulni szándékozik Fayetteville polgármesteri székéért, miután összeveszett a városi tanáccsal az autóshowja miatt. Annak ellenére, hogy az autókiállítás megrendezésére vonatkozó engedélykérelmét elutasították, Ross továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a show a tervek szerint folytatódik.

Nagyon szeretem Fayetteville-t. Jövőre indulok a polgármesteri székért” – írta Ross kedden Instagram-sztorijában. „Így van. A főnök Rick Ross indul Fayetteville polgármesteri székéért. Szeretném tudni, hogy valójában hány szavazat kellett ahhoz, hogy megválasszák Fayetteville polgármesterét. Ezt tudnom kell, mert azzá fogunk válni. Meg fogjuk csinálni, és jól fogjuk érezni magunkat. Lehetőséget adunk néhány embernek, emelést adunk néhány embernek, és persze ki kell takarítanunk néhány embert.”

A rapper bejelentése azután érkezett, hogy elutasították az autó és motoros showjának az engedélyét. Ross mondjuk ennek ellenére meg szeretné tartani az eseményt június 3-án, de mint „privát rendezvény”.

Az autós show-t amúgy azért kaszálta el a városvezetés, mert a lakók arra panaszkodtak, hogy egy ilyen rendezvény megzavarná a város nyugalmát.

(HipHopDX)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés