Kövess minket

Rock

Blueslemez lett a Rolling Stones új stúdióalbuma

Rockzenei lemeznek indult, de több bluesszámot újrahallgatva más útra tértek a tagok.

Megosztva


A Blue & Lonesome című korong az együttes első stúdiólemeze a 2005-ös A Bigger Bang óta.

A bluesalbumot mindössze három nap alatt vették fel. „Gyorsan haladtunk, szuper gyorsan. Remek móka volt ilyen gyorsan létrehozni valamit. Ilyenkor nincs időd elemezgetni, gondolkodni és újravenni” – mondta a AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában Jagger a nyugat-londoni British Grove Studiosban elvégzett munkájukról. Az albumra végül az összes rögzített dal felkerült – tette hozzá.

A 12 számot egy éve, decemberben vették fel a stúdióban, és Jimmy Reed, Little Walter, Eddie Taylor és mások bluesszámainak verzióit tartalmazza. Eric Clapton, aki ugyanabban a stúdióban készíti lemezfelvételeit, két dalban is közreműködik gitárjátékával, Jagger pedig mindvégig hárfán is játszik.

A bluesalbum ötlete Keith Richardstól ered, aki felvetette, hogy bemelegítésül játsszák el Memphis Slim Blue and Lonesome című számát. 

„Nem akartunk blues albumot csinálni…., de a végén azt mondtuk, ‘csináltunk egy bluesalbumot'” – mondta Richards.

Mick Jagger javasolta az újabb és újabb muzsikusokat, Howlin’ Wolftól Willie Dixonig. „Mick állt elő a legtöbb zenésszel, akiktől énekelni akart. És ha egy banda tagja vagy, azt teszed, amit az énekes akar, ily módon lesz a legjobb az előadás” – magyarázta Richards.

Charlie Watts hozzáfűzte, hogy könnyű volt a felvételeket elkészíteni, mert az együttest korai időszakára emlékeztette a munka. „Ez egy valódi visszatérés ahhoz, amivel kezdtük. Ilyen zenével kezdtük Edith Grove-ban, ezt csináltuk, amikor Mick még a London School of Economics-ra járt egyetemre” – hangsúlyozta. 

A kezdeti időkben a Rolling Stones gyakran játszotta saját verziójában Jimmy Reed, Willie Dixon, Little Walter és más amerikai zenészek slágereit, megismertetve a fiatal közönséget a blues nagy öregjeivel.

Később a banda megalkotta saját stílusát, amelynek jegyében olyan klasszikusok születtek, mint a Satisfaction, a Sympathy for the Devil és a Midnight Rambler.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés