Kövess minket

Hiphop

Roddy Ricch az eszetlen erőszak befejezésére kéri Los Angeles-t

Megosztva

PnB Rock halála csak egy újabb szomorú emlékeztető volt, hogy a fegyveres erőszak továbbra is súlyos probléma Amerikában. Az eset után most Roddy Ricch-nek lett elege, és egy Instagram Story posztban kérte meg Los Angeles bizonyos lakosait, hogy gondolják újra az életüket.

LA! Általában a magam dolgával törődöm, de muszáj jobbnak lennünk. Túl sok az eszetlen erőszak, és túl sok az olyan eset, ahol elveszünk olyanoktól, akik keményen megdolgoztak a javaikért. Az élet túl rövid ahhoz, hogy elvegyük másét. Imádom a városomat, de ez így nem mehet tovább. Mire felébredünk, nem lesz körülöttünk senki, akit ki lehetne rabolni, vagy meg lehetne ölni. Fókuszáljunk a fontos dolgokra, és találjunk jobb utakat arra, hogy megvalósítsuk az álmainkat, mivel ez az egész kezd egy rémálomra hasonlítani” – írta.

Roddy egy héttel PnB Rock tragikus halála után tette közzé a felhívását, mely vélhetően nem fog jó útra terelni minden bűnözőt, de talán egy-két embert elgondolkodtat.

Augusztusban 21 Savage is hasonlót kért a saját közösségétől, ő Atlanta lakosaihoz szólt, megkérve őket, hogy tegyék le a fegyvereket.

(Complex)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés