Hiphop
RZA szerint a Wu-Tang Clan-nak a Rock and Roll Hírességek Csarnokában lenne a helye


Szépen lassan, de a hip-hop előadók is beengedést nyernek a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, A Wu-Tang Clan mindenese, RZA pedig szívesen látná a csapatot is a következő avatóceremónia egyik kiválasztott zenészei között.
A producer a Rolling Stone magazinnak beszélt a vágyáról: „Úgy gondolom, hogy be kéne kerülnünk, és fontosnak is tartom. Lehetséges, hogy el kell telnie egy kis időnek, mire odajutunk. Nekünk is jó lenne, és a rock & roll-nak is, mivel a hip-hop több stílusból is táplálkozik és egyértelműen vesz át elemeket a rockból is” – mondta, vitatkozva azokkal, akik szerint a rappereknek nincs helyük a beiktatottak közt. A Wu Tang Clan amúgy 2017-ben érte el azokat a kritériumokat, amik egy esetleges beválasztáshoz kellenek, de ahogy RZA is utalt rá, a döntőbizottság valószínűleg előttük még jó pár nevet előrébb vesz.
Az első hip-hop előadót (pontosabban bandát) 2007-ben választották be, ők a Grandmaster Flash & the Furious Five voltak. Azóta a Run-DMC, Beastie Boys, Public Enemy, N.W.A, és tavalyelőtt Tupac Shakur is beiktatást nyert.
RZA később így folytatta a rap és a rock hasonlóságairól való elmélkedését: „A rock & roll-nak van egyfajta lelke, a ’60-as és ’70-es évek fiataljainak lelke. A hip-hop is hasonlóan működik, csak ez a stlílus a ’80-as, ’90-es, és a mostani fiatalok lelkéből táplálkozik.”
A producer azt is kiemelte, hogy a debütáló albumuk egyik dala, a “Bring da Ruckus” szellemiségében és hangulatában elmossa a két stílus közti határt.
[vembed youtube=”LRhRNgqPlyk” ]Az idei Rock and Roll Hírességek Csarnokának beiktatását pénteken tartják, a Def Leppard, Radiohead, Janet Jackson, the Zombies, the Cure, Stevie Nicks és a Roxy Music a kiválasztottak.
