Hiphop
Snoop Doggra rájár a rúd Európában
A negyvenhárom éves rapper, aki európai turnén vesz részt, ismét szembekerült a hatóságokkal.
Történt ugyanis, hogy a „jó” Snoop Olaszországba, Calabriába utazott a napokban egy koncert erejéig, de a reptéren már le is kapcsolták, mert több, mint 420.000 dollárnyi készpénzzel szeretett volna belépni az országba.
Fotó: Getty Image / Europress
Az olasz törvények szerint bárki , aki több, mint 11.000 dollárral utazik, annak azt előre jelentenie kell, elkerülendő a későbbi kellemetlenségeket. Snoop ezt nem tette meg, ezért pénzének a felét lefoglalták. Abban azért bízunk, hogy maradt némi pénzmagja, amiből szuvenírt vehetett a családnak. De rossz pénz nem vész el! A lefoglalt dollárokat visszakapja, mikor elhagyja az országot.
Azt szintén csak remélni tudjuk, hogy nem akadt ki annyira, mint tette azt múlt héten, mikor a svéd rendőrök gyűjtötték be kábítószer birtoklás miatt Stockholmban, szintén egy koncertje idején. Akkor kijelentette, hogy soha többé nem teszi be a lábát Svédországba.
A turné azonban nem ért véget! A következő állomás Anglia, már most kíváncsian várjuk, hogy lemegy a koncert gikszer nélkül.