Kövess minket

Aztaa

Soulja Boy ezer dollárt perkál egy arcnak, hogy a hivatalos “szendvics tartója” legyen

Megosztva

Soulja Boy imádja a szendvicseket, azt pedig még jobban imádja, ha azok a szendvicsek megfelelő magasságból érhetőek el, a nap minden pontján. Éppen ezért felvett valakit maga mellé hivatalos szendvics tartónak, és mint kiderült, meló igen jól fizet.

Én vagyok az első rapper, akinek szendvics tartója van. Fogd csak a szendvicsem néger” – mondja Soulja a lenti videón, hatalmas mosollyal az arcán.

Ekkor a szendvicstartó is hozzászólt, elárulva a nem semmi bérezését. “Ezer dollárt adott, hogy fogjam a szendvicsét. Egy szendics tartó rohadék vagyok” – mondja a férfi a kamerának nevetve.

Azt nem tudni, hogy egyszeri alkalomról van szó, vagy esetleg Soulja mostantól mindenhova a szendvics tartójával fog utazni, mint mikor rapperek hivatalos spanglitekerőt fogadnak, mindenesetre ki ne fogná Soulja szendvicsét átszámítva több mint 400 ezer forintért. Közben persze az sem lehet kizárni, hogy Soulja pont az utóbbi jelenséget figurázza ki, egy kis “Így Jártam Anyátokkal” utalással egybekötve, ahol a füves cigiket pont szedviccsekkel helyettesítették a visszaemlékezésekben.

(XXL)

Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés