Keresés
3O
Budapest
2017.11.21., kedd (Olivér)
  • Főoldal
  • Sport
  • Klein Dávid és Suhajda Szilárd együtt indulnak a legveszélyesebb csúcs megmászására

Klein Dávid és Suhajda Szilárd együtt indulnak a legveszélyesebb csúcs megmászására

MTI- 2016.06.09. 11:00
289
Klein Dávid és Suhajda Szilárd június 14-én próbál meg a 8611 méteres K2 csúcsra feljutni.

Klein Dávid néhány hete ért haza a 8091 méter magas Annapurnáról, azonban máris egy újabb expedícióra készül társával együtt, hogy megmásszák a Föld második legmagasabb hegycsúcsát, amelyen még nem járt magyar hegymászó - olvasható az expedíció kommunikációjával megbízott ügynökség szerdai közleményében.

Klein Dávid (b) és Suhajda Szilárd
Forrás: ACG PR

A két sportoló három éve ismeri egymást és az utóbbi időben többször voltak már közös túrán, ez lesz azonban az első alkalom, hogy nagyobb expedícióban is együttműködnek. A hegymászók utoljára az Alpokban tettek téli túrát, amellyel már a tavaszi-nyári idényre készültek.

A Pakisztán és Kína határán, a Karakorum hegységben található K2-t először két olasz hegymászónak sikerült meghódítania 1954-ben. A K2 a himalájai csúcsokkal ellentétben leginkább a nyári időszakban mászható, hiszen a Himalája vonulata a monszunnal érkező csapadékot felfogja, így annak hatása a Karakorumban már nem igazán érzékelhető.

2005-ben Kollár Lajos vezetésével Erőss Zsolt és csapata kísérelte meg elérni a K2 csúcsát, azonban az időjárási viszonyok miatt 8350 méterről Erőss Zsolt kénytelen volt visszafordulni. Magyarok közül utoljára Suhajda Szilárd és Varga Csaba tettek kísérletet a hegycsúcs elérésére tavaly, akkor azonban az összes magasabban elhelyezkedő tábort elvitte egy lavina, megsemmisítve a sátrakat és felszereléseket is. A 2015-ös nyári szezonban senki nem mászta meg a K2-t, azonban Suhajda Szilárdnak és Varga Csabának sikerült a helyszínen lévő 100 hegymászó közül a legmagasabbra, 7400 méterig jutni.

Az expedíció során Klein Dávid és Suhajda Szilárd célja, hogy oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül érjék el a csúcsot.

(MTI)

Hozzászólások