Kövess minket

Strand Fesztivál

Látogatórekordot döntött az idei STRAND Fesztivál

Soha ennyien nem voltak még a balatoni feszten.

Megosztva

Forrás: Strand Fesztivál

Vasárnap hajnalban ért véget a MOL Nagyon Balaton nyárzáró eseménye, a STRAND Fesztivál. A 2013-ban indult fesztivál mára a Balaton régió egyik legnépszerűbb programja lett, amelyre a szezon legvégén a vártnál jóval többen, 126 ezren látogattak el Zamárdiba, megtöltve a déli part szinte összes szálláshelyét. A nyitónapon adták át a Petőfi Zenei Díjakat, a programban pedig többek között a Bastille, Jason Derulo, Anne-Marie, Dimitri Vegas & Like Mike, John Newman, Steve Aoki és több száz hazai kedvenc koncertje szerepelt. A hazai  fesztiválszervezés történetében először fordult elő, hogy az ötnapos fesztiválon  3 alkalommal ki kellett tenni a „teltház” táblát, a hétvégi koncertekre minden jegy elkelt.

A szervezők hazai- és világsztár fellépők bevonásával indítottak akciót, amely keretében hátrányos helyzetű családok iskolakezdését támogatják. „A jótékony kezdeményezés 140 diák iskolakezdését támogatja összesen 1.400.000 Forinttal az Ökomenikus Segélyszervezeten keresztül.” – mondta el Lobenwein Norbert, főszervező.

„A STRAND-dal egyidőben zajló B my Lake fesztivál 4 napja minden bizonnyal ugyancsak emlékezetes a résztvevők számára. A legnagyobb sikert a Tale of Us és Sven Väth naplementés koncertje hozta, az eseményen 4 nap alatt 46 ezren vettek részt.” – tudtuk meg Fülöp Zoltán főszervezőtől.

A MOL Nagyon Balaton sorozat folytatódik, szeptember 13-14-én a balatonboglári Gömbkilátónál indul a Balaton Piknik. A MOL Nagyon Balaton eseményei már most egymilliónál több vendéget vonzottak idén a Balaton partjára.

A következő Strand Fesztivál 2020. augusztus 19-22-én lesz.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés