Kövess minket

Hiphop

Suge Knight fia örül, hogy Snoop Dogg-hoz került a Death Row

Megosztva

Suge Knight fiát nem zavarja, hogy apja hagyatékát átvette Snoop Dogg, sőt, kifejezetten örül neki.

Snoop a héten jelentette be, hogy sikeresen megszerezte a legendás hiphop kiadót, a Death Row Records-t a MNRK Music Group-tól. Az akvizíció részletei nem nyilvánosak, de a rapper nagyon boldogan nyilatkozott a vételről, mint írta: „Jó érzés, hogy egy olyan kiadó került hozzám, mely a karrierem elejétől kezdve velem volt, alaptag voltam ott. Ez egy nagyon fontos pillanat számomra„. A Death Row adta ki Snoop ’93-as debütáló nagylemezét, a Doggystyle-t, de jelent itt meg Dr. Dre-nek, és 2Pac-nak is albuma, hogy csak a legnagyobbakat említsük.

A kiadó egyik alapítójának, és korábbi igazgatójának, a jelenleg gyilkosság miatt börtönben lévő Suge Knight-nak a fia, Suge Jacob Knight a TMZ-nek nyilatkozva elmondta, hogy hatalmas győzelem ez a nyugati-partnak, hogy Snoop felvásolta a kiadót. Jacob hozzátette, hogy tudott róla, hogy Snoop érdeklődik a kiadó iránt, és szerinte nagyszerű, hogy hozzá került a label.

Snoop pénteken le is dobott egy új albumot a kiadónál, Bacc On Death Row címmel. Ez karrierjének harmadik nagylemeze a kiadónál egy 26 éves szünet után. A projekten Wiz Khalifa, T.I., The Game, DaBaby, és Nate Dogg is vendégszerepelnek.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés