Lil Wayne fia, művésznevén Lil Novi nemrégiben egy interjúban keltette fel a figyelmet egy merész állítással, amelyben azt mondta, hogy szerinte apja sok Drake-dalban közreműködött dalszövegíróként,...
Drake lehet a következő előadó, aki saját rádióállomással szerepelhet a Grand Theft Auto VI játékban, legalábbis ez a legfrissebb pletyka. A találgatások Jermaine Dupri New Rory...
Kendrick Lamar előadta a „Not Like Us” című Drake disst a rapper szülővárosában. Kendrick Lamar tavaly óta először lépett fel Drake szülővárosában, Torontóban, és nem kímélte...
Drake bejelentette a PARTYNEXTDOOR-ral közös új európai és brit arénaturnéja részleteit. A $ome $pecial $hows 4 UK EU turné július 20-án indul Birminghamből, majd két nappal...
Drake újabb mérföldkőhöz érkezett karrierjében azzal, hogy elérte a 10. Amerikai Hanglemezgyártók Szövetségének gyémánt minősítését, ezzel ő lett az első előadó, aki ilyen sokszor kapta meg...
Kendrick Lamar újabb slágerlistás rekordot állított fel a „Not Like Us” című számmal. A Chartdata jelentése szerint a dal 53 egymást követő hetet töltött az amerikai...
Drake bepróbálta magát, hogy együttműködne Justin Bieberrel, de úgy tűnik, hogy kanadai kollégája nem vevő a felhívásra. Egy vasárnapi Instagram-posztban Bieber azt írta közel 300 millió...
Folytatódik Kendrick Lamar őrült menetelése a hiphop szcénában. Miután lírai harcot vívott Drake-kel, ledobott egy iszonyat sikeres új albumot, és a Super Bowl félidei showjának főfellépője...
A FIFA elnöke, Gianni Infantino nemrégiben felvetette annak lehetőségét, hogy Drake lépjen fel a 2026-os labdarúgó-világbajnokság döntőjének félidei show-jában. Ez az elképzelés különös jelentőséggel bír a...
Kanye West és Drake kapcsolata az évek során számos hullámvölgyön ment keresztül, de Ye most ismét pozitív gesztust tett Drake felé. A rapper és producer a...
Drake ismét bebizonyította, hogy nehéz vele felvenni a versenyt, ha nagyzolásról van szó. A rapper nemrég kibérelt egy egész éjszakai klubot, csak azért, hogy egy egyedül...
PARTYNEXTDOOR és Drake első közös albuma, a „$ome $exy $ongs 4 U” az amerikai albumeladási lista (Billboard 200) élén debütált, 246.000 egyenértékű albumegységet szerezve a február...
Drake ausztráliai koncertjein a rajongók kreatív módon próbálnak pénzt kérni tőle. Az „Anita Max Win” turné sydney-i állomásán több néző táblákat tartott a magasba, melyeken különböző...
Hiába van 2025, még mindig sokakat foglalkoztat Drake és Kendrick Lamar szembenállása. Egy ezzel kapcsolatos kérdést nemrég még a hiphopban szakavatottnak nehezen nevezhető színész, Timothée Chalamet...
Erősen indított Drake és PARTYNEXTDOOR kollab albuma, a „$ome $exy $ongs 4 U„. A 21 számos projekt a hétvége során egy új Apple Music rekordot állított...
„Hey Drake, hallom fiatalon szereted őket” – rappelte Kendrick Lamar kaján mosollyal az arcán (lásd fenti kép) a New Orleans-i Caesars Superdome arénában, miközben több tízmillió...
Drake és PartyNextDoor közös albumot adnak ki jövő héten. A kanadai zenei színtér két kiemelkedő alakja, bejelentették közös albumuk, a „$ome $exy $ongs 4 U” megjelenését,...
Dr. Dre nemrég a The Unusual Suspects With Kenya Barris and Malcolm Gladwell című műsor debütáló epizódjában tűnt fel, amelynek során Barris felhozta Kendrick Lamar és...
Drake és Kendrick Lamar tavalyi viszálya a diss daloktól és videóktól kezdve a Super Bowl-fellépésig egy keresetig jutott, ahol Drizzy a Spotify-t és a Universal Music...