Mégsem került végleg a fiók mélyére a Ye és Ty Dolla $ign nevéhez köthető Vultures-trilógia harmadik része. Ty Dolla $ign egy friss Twitch-streamben erősítette meg, hogy...
Ye október 10-én és 11-én két teltházas koncertet adott volna Szentpéterváron, a Gazprom Arenában, ezzel pedig ő lehetett volna az első igazán nagy nyugati előadó, aki...
Ye októberben két nagyszabású koncertet ad az oroszországi Szentpéterváron, ezzel ő lehet az egyik legjelentősebb nyugati előadó, aki az ukrajnai háború kitörése óta fellép az országban....
Bianca Censori ismét egy teljesen áttetsző ruhában jelent meg, több mint egy évvel azután, hogy hasonló szettjével a 2025-ös Grammy-gála egyik legtöbbet emlegetett szereplőjévé vált. Ye...
Hosszú évek nyilvános konfliktusai után úgy tűnik, ismét rendeződhet Kid Cudi és Ye kapcsolata. A clevelandi rapper a közösségi médiában árulta el, hogy közte és Ye...
Ye hivatalosan is megjelentette legutóbbi albuma, a BULLY deluxe kiadását. Ahogy azt korábban megígérte, a frissített verzió nemcsak finomhangolt hangzással, hanem két teljesen új dallal is...
Bianca Censori rendezte Ye új klipjét, a rapper pedig bejelentette a BULLY deluxe kiadásának megjelenési dátumát. Ye 49. születésnapján új dallal és videóklippel lepte meg rajongóit....
Ye történelmet írt, a rapper szombat este az isztambuli Atatürk Olimpiai Stadionban lépett színpadra, ahol saját állítása szerint 118 ezer ember előtt adott koncertet, amivel megdőlt...
Kiderült, hogy Ye közelgő tbiliszi koncertjének szervezésében olyan szereplők vesznek részt, akik kapcsolatban állnak a Live Nation izraeli részlegével. A rapper június 12-én lép fel a...
Ye újabb grandiózus európai koncertre készül, július 11-én Albánia fővárosában, Tiranában lép színpadra, ám a mostani bejelentésben nem is maga a fellépés, hanem a helyszín a...
Megérkezett North West debütáló EP-je, a N0rth4evr, amely már a címével és vizuális világával is jelzi, hogy a fiatal előadó a modern internetes generáció hangzását szeretné...
Ye újabb európai koncertjét törölték, a június 19-re meghirdetett lengyelországi fellépése hivatalosan is elmarad. A koncertnek a chorzówi Sziléziai Stadion adott volna otthont, azonban az üzemeltetők...
Ye elhalasztotta a Marseille-be tervezett koncertjét, miután a francia hatóságok komolyan fontolóra vették a fellépés betiltását. A június 11-re meghirdetett show az Orange Vélodrome stadionban lett...
Az Egyesült Királyság kormánya megtiltotta Ye beutazását az országba, ami végül a londoni Wireless Festival teljes lemondásához vezetett. A döntés hátterében az előadó korábbi antiszemita megnyilvánulásai...
Ye megszólalt a londoni Wireless fesztivál körüli botrány kapcsán, és egy frissített nyilatkozatban próbálta kezelni az elmúlt napokban kirobbant kritikákat. A rapper egy korábbi, „Akiket megbántottam”...
A Billboard friss adatai szerint a BTS „Arirang” című albuma második hete vezeti a Billboard 200-at, ami történelmi eredmény: korábban egyetlen K-pop előadó sem tudta két...
A Pepsi bejelentette, hogy nem akar többé a londoni Wireless Festival szponzora lenni, miután felháborodás övezte Ye fellépésének bejelentését. A rapper a tervek szerint mindhárom estén...
Megint balhé van Ye körül, most épp azért, mert ő lesz a londoni Wireless Festival egyik fő arca 2026-ban. A hír önmagában nagy szó, hiszen Ye...
Talán senki sem számított rá, hogy Ye ezúttal tartja a szavát, és tényleg ledob egy új albumot, de mégis így történt, hisz a napokban hivatalosan is...