Film
Tarantino elárulta, melyik a kedvenc, és melyik a legjobb filmje

Quentin Tarantino nemrég egy podcast műsorban beszélt arról, hogy azért dobta az utolsónak szánt, A Filmkritikus című filmjének ötletét, mert túlságosan hasonlított a 2019-es Volt egyszer egy… Hollywood-hoz. A rendező tehát valami izgalmasat és újat próbál alkotni a 10. filmjének. Tarantino emellett elárulta, melyik filmjét tartja a legközelebb a szívéhez, és melyiket tekinti életműve csúcsának.
A kétszeres Oscar-díjas rendező a The Church of Tarantino mondta el, hogy a Volt egyszer egy… Hollywood a kedvenc saját alkotása, ugyanakkor a Becstelen brigantykat tartja a legjobb munkájának. Hozzátette, hogy a Kill Bill az a film, amelyet leginkább önazonosnak érez: olyasmi, amit rajta kívül senki más nem tudott volna megcsinálni. Elmondása szerint minden eleme, a stílus, az erőszak, a szenvedély, az obszesszió, közvetlenül az ő képzeletéből és személyiségéből fakad, ezért úgy gondolja, hogy ez az a film, amire született. Röviden a Kill Bill számára a leginkább „tarantinós” alkotás, a Becstelen brigantyk a mesterműve, a Volt egyszer egy… Hollywood pedig a személyes kedvence.
Tarantino azt is kifejtette, hogy különbséget lát a legjobb filmjei és a legerősebb forgatókönyvei között. Tarantino szerint a Brad Pitt főszereplésével készült Becstelen brigantyk a „legjobb forgatókönyve”, míg a 2015-ös Aljas nyolcas és a Volt egyszer egy… Hollywood közvetlenül mögötte következnek. Hozzátette, hogy az Aljas nyolcast tartja annak a munkájának, ahol rendezőként a legjobban tudta kiszolgálni a saját anyagát.
