Kövess minket

Aztaa

Teljesen kivonul Oroszországból a McDonald’s

Megosztva

A McDonald’s Corp. amerikai gyorsétterem-lánc több mint három évtized után elhagyja Oroszországot és egy helyi vevőnek adja el éttermei teljes portfólióját – számolt be hétfőn a McDonald’s bejelentését idézve több sajtóorgánum és hírügynökség.

Az ukrajnai háború okozta humanitárius válság és az azt előidéző kiszámíthatatlan működési környezet arra a következtetésre késztette a McDonald’s-t, hogy az oroszországi üzletág további tulajdonlása már nem tartható fenn, és nem áll összhangban a McDonald’s értékeivel sem” – áll a gyorsétteremlánc közleményében.

A McDonald’s ukrajnai éttermei egyelőre zárva tartanak, de a dolgozókat továbbra is fizetik. Az amerikai gyorsétterem-hálózat McDonald’s egy oroszországi helyi vevőnek kívánja eladni érdekeltségeit, és arra törekszik, hogy szerződésben gondoskodjon a 62 ezer dolgozó jövőbeni foglalkoztatásáról. A cég 847 étteremmel rendelkezik Oroszországban. Védjegyeit megtartja ugyan Oroszországban a McDonald’s, de az értékesítés után nem fogja engedélyezni a cégnév, a logó, a márkajelzés és az étlap használatát.

Az amerikai gyorsétteremlánc tavaly bevételének 9 százalékát, mintegy 2 milliárd dollárt termelt ki az orosz és az ukrán piacon. Az oroszországi és az ukrajnai éttermei bezárása óta a a vállalat havi 55 millió dollárt veszített.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés