Kövess minket

Hiphop

Több mint 5 év börtönre ítélték Pooh Shiesty-t

Megosztva

Elítélték a memphisi előadót, Pooh Shiesty-t egy 2020-as lövöldözés miatt, a rapper 63 hónap börtönt kapott.

Shiesty-t, igazi nevén Lontrell Williamst anno azért tartóztatták le, mert két évvel ezelőtt meglőtt és kirabolt egy férfit egy parkolóban. A rapper eredetileg azért találkozott az áldozattal, hogy füvet és cipőket vegyen tőle, de fizetség helyett inkább rálőtt és kirabolta a férfit. Az esetet biztonsági kamera is rögzítette és a rapper bizonyítékot is hagyott hátra, az ügyészségnek tehát elég könnyű dolga volt, Shiesty végül bevallotta a bűnösségét, hogy ezzel is enyhítse a büntetése mértékét. Előzetesben már ült 1 évet, így azt levonják majd a büntetéséből, így maximum 4 év három hónapot lesz rácsok mögött, jó magaviselet mellett ezt akár 3 évre is lecsökkenthetik. Pooh Shiesty-nak egy másik ügye is folyamatban van, ott egy biztonsági őrt bántalmazott egy klubban.

A rappert pont a legrosszabb időben érte a letartóztatás, ugyanis épp felfelé ívelt a karrierje, köszönhetően a Lil Durkkel közös „Back In Blood” című slágernek, mely közel negyedmilliárdos megtekintésnél jár YouTube-on. Shiesty debütáló mixtape-je, a tavaly megjelent Shiesty Season az amerikai lemezeladási lista 3. helyéig jutott anno. A rapper Gucci Mane 1017 Records nevű kiadójának előadója.

(XXL)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés