Kövess minket

Bulvár

Tory Lanez megsértette a Megan Thee Stallion védelmében hozott távoltartási végzést, bilincsben vitték el a bíróságról

Megosztva

A Los Angeles-i bíróság döntése szerint Tory Lanez megsértette a távolságtartási végzést, amit még azután hoztak, hogy a gyanú szerint meglőtte Megan Thee Stalliont 2020 nyarán egy buli után. A kanadai rappert és énekest bilincsben vezették el a bíróságról kedden (április 5-én).

A folyamatban lévő bántalmazási ügynek a tárgyalását többször elhalasztották már, kedden volt az előzetes meghallgatás, melynek során a bíró közel egy órán át hallgatta az érveket és ellenérveket, melyek közt Tory social-media posztjai is téma volt, ez utóbbinál látta úgy a bíró, hogy Tory tudatosan Megannak üzent több alkalommal is, megsértve ezzel a távolságtartási végzést. A zenészt letartóztatták, óvadékát 350 ezer dollárban állapították meg.

A bántalmazási sztori 2020 júliusáig nyúlik vissza. Egy vasárnapi éjszakán Tory és Megan egy Hollywood Hills-i házibuliban mulatott több hírességgel együtt. Az este ismeretlen okokból lövöldözésbe fulladt, ennek okán pedig a rendőröket is ki kellett hívni. A szemtanúk Tory Lanez társaságát nevezték meg a felbújtoknak, így a zsaruk megállították az autóját, melyben egy fegyvert találtak, valamint egy vérző lábó Megant, egy másik nővel együtt. Az esetről később egy videófelvétel is kikerült a netre, ezen már csak a vérző lábó Megan látszódik a lövöldözés nem. Tory tagadja, hogy ő lőtte volna meg a texasi rappert.

A tárgyalás hivatalos időpontja szeptember 14 lesz.

(Complex)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés