Kövess minket

Rock

Trump meg ne tudja! – Titokban koncertezett Obamáéknak Bruce Springsteen a Fehér Házban

A korábbi amerikai elnöknek, Barack Obamának és alkalmazottainak adott titkos búcsúkoncertet Bruce Springsteen.

Megosztva

A zenész egyik rajongói oldala számolt be róla, hogy Bruce egy koncerttel mondott köszönetet Obama elnöknek és személyzetének az elmúlt évekért.

Forrás: Getty/Europress


Az összejövetelt múlt csütörtökön tartották a Fehér Házban, ahol a zenész 15 akusztikus dalt adott elő a 250 fős vengégseregnek. Az előadáson Obama és a first lady is jelen volt. Springsteen mellett két számban felesége, Patti Scialfa is énekelt.

Springsteen a politikával átitatott dalai mellett, a slágerei létrejöttének körülményeibe is betekintést nyerhettek a vendégek. Bruce nem először jár az elnöki rezidenciában, hiszen Barack Obama beiktatási ünnepségén is fellépett nyolc évvel ezelőtt.

Úgy néz ki, csak a korábbi elnök meghívóját fogadja el Springsteen, hiszen Donald Trump kedvéért – sok más előadóművész mellett – ő sem,sőt a Springsteen tribute zenekar (B. Street Band) sem vállalta el a fellépést.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés