Kövess minket

Hiphop

Tyga törölte az „Ay Caramba” című klipjét és bocsánatot kért a mexikói közösségtől

Megosztva

Tyga letörölte az „Ay Caramba” című dalának a klipjét, mely alig pár hete jött ki. A rapper a Power 106 Los Angeles rádióműsorban kért bocsánatot a klipben látható mexikói karikatúrák miatt, miután beszélgetett American Cholóval, aki egy mexikói származású podcaster.

A klip alapvetően humoros akart lenni, a rapper hatalmas műbajuszban és sombrerokban szerepel a videóban, egy másik jelenetben tortilla csipszel tömi magát, és habár saját bevallása szerint nem akart senkit megbántani, többen úgy érezték, hogy a klip inkább kínos, mint vicces. Tyga az interjúban elmondta, hogy épp Európában turnézott, mikor a klip kikerült, de online látta, hogy sok negatív reakció érkezik a videóra az amerikai-mexikói közösségtől. Elmondása szerint nem akart rögtön reagálni a felháborodásra, de most már utólag látja, hogy nem így kellett volna hozzáállnia a videóhoz.

Bocsánatot kérek a mexikói közösségtől. Sok mexikói barátom van, a DJ-m is mexikói, az egyik hangmérnököm is az, nem volt semmi rossz szándék bennem a videóval kapcsolatban” – mondta. Az interjú kikerülése után gyorsan le is törölték a YouTube oldaláról a videót.

(Complex)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés