Kövess minket

Hiphop

Új női rapper a magyar szcénában, bemutatkozik Sassy

Megosztva

A magyar hiphop színtérből vészesen hiányoznak a női rapperek. Sisi elmúlt években tapasztalható felemelkedése is részben azért volt üdítő és hiánypótló, mert vélhetően már a közönség is ki volt éhezve egy rapperre a gyengébbik nemtől. Az is feltűnő, hogy miközben egymás után adják a koncerteket a fiatalabbnál fiatalabb magyar előadók az arénákban és sportcsarnokokban, ezek mind férfiak (vagy ízlés szerint fiúk), itt sem találunk lányokat, tehát inkább általános jelenségről beszélhetünk, ami érinti az énekeseket is.

Na, de maradjunk a rapnél, hisz jó hír, hogy most új feltörekvőnek örülhetünk Sassy személyében. A csajos nyár óta aktív, mikor is TikTokon keményen promózta a „No Boy, No Cry” című dalát. A hunglish trekk inkább a vibeokra megy, ne várjon senki Nicki Minaj flow-t, de a refrénben hallható „No Boy, No Cry, főleg nem a T. Danny type” sor kétségtelenül fülbemászó.

A szőke előadó totális ellentéte a Sisi féle, gördeszkázós, graffitizős stílusnak, és inkább egy feminimebb vonalat képvisel, mint mondjuk Shirin David Németországban. Sassy első EP-je a CloudWorld kiadó gondozásában jelent meg, ahol többek közt a Sávlekötő Camp 2. évadjának közönségdíját elvivő Szkym & Palmyy duója is tanyázik. A pénteken megjelent „Spill The Tea” projekten a már fent említett debüt dalon túl, pár modern R&B és latinosabb hangzású trekk mellett egy trapesebb zene is található „WHYNOT?” címmel, mely rögtön klipet is kapott.

Sassy még nyilván a karrierje elején van, és egyedül biztosan nem tudja betölteni az űrt, ami tátong jelenleg a női rapperek helyén, de már magában a jelenléte örömre ad okot. Alább csekkolható az új klip és a teljes EP.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook