Kövess minket

Film

Visszatér a képernyőre a „Kész átverés”

Megosztva

A hazai televíziózásban újra hódít a nosztalgia: a kétezres évek egyik emblematikus műsora, a Kész átverés visszatér az RTL képernyőjére. A csatorna közleménye szerint a döntés nem véletlen, hiszen a közösségi oldalakon a mai napig nagy népszerűségnek örvendenek a régi epizódok részletei, így kézenfekvő volt az újjáélesztés.

A produkcióról Verebély Marcell, az RTL kreatív vezetője is nyilatkozott: „Nagy kedvencünk ez a műsor, évekkel ezelőtt, amikor készítettük, igazi csapatmunka zajlott, ami most is jellemzi majd az alkotói munkát.” Elmondása szerint természetes választás volt Istenes Bence a műsorvezetői szerepre, aki régóta jelezte, hogy szívesen dolgozna a Kész átverésen. Bence nemcsak a házigazda szerepét tölti majd be, hanem a kreatív folyamatokban is részt vesz.

A show-ban Pető Brúnó, a Bruno x Spacc formáció tagja is feltűnik, aki „hűséges fegyverhordozóként” segíti majd Istenes munkáját. A gyártásért most is a Creator TV felel, így a műsor epizódjai az RTL-es sugárzást követően a produkció YouTube-csatornáján is megtekinthetők lesznek.

Herman Péter, a Creator TV kreatív producere szintén kiemelte a formátum hiányát a hazai tévés palettáról: „Prank show évek óta nincs Magyarországon, lényegében a Kész átverés volt az utolsó. A Creator TV létrehozásakor már tudtunk, hogy szeretnénk egy ilyet. Adta magát a helyzet, hogy miért ne csináljuk közösen az RTL-lel.”

Arról azonban egyelőre nem adtak információt, hogy pontosan mikor kerülnek adásba az új epizódok.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés