Kövess minket

Hiphop

Warren G elmesélte, miért utasította vissza anno 2Pac kollab ajánlatát

Megosztva

G-funk pionír, hiphop producer, és a ’90-es rap éra meghatározó alakja, Warren G nemrég Mike Tyson podcastjában mesélte el, hogy miként törte meg Suge Knight a Tupac Shakurral való munkakapcsolatát, ami miatt később már a közös munkát is visszautasította.

Warren G és 2Pac a ’93-as Hazug igazság című film után lettek jóba, a rapper felhívta a producert, hogy imádta a film zenei albumára készített beatjeit, szóval dolgozzanak együtt. Warren örömmel fogadta az ajánlatot, több projekten is együtt dolgoztak. Később viszont jegelni akarta a 2Pac kollabokat, annak ellenére, hogy a rapper ölelkezve mondta egy börtönből való szabadulása utáni találkozásukkor, hogy stúdiózzanak együtt. A visszautasítás mögötti indok az volt, hogy nem sokkal ezelőtt Suge egy másik férfival együtt valamiféle pletykára hivatkozva befenyítette őt, és pisztolyt lengetve letépték a nyakáról a nyakláncát.

Warren G ezután érthető okokból nem igazán akart a Death Row Records egyik legismertebb előadójával együtt dolgozni, habár a producer szerint 2Pac nem tudott a konfliktusról. 2Pac hívta Warrent, hogy találkozzanak, de a producer úgy érezte, hogy túl korai lenne ismét Death Row körökben mozognia. Az eset után sajnos nem is volt többet lehetőségük újra közösen stúdiózni.

(HNHH)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés