Kövess minket

Hiphop

Will Smith gyűlölte, hogy puhánynak hívták a rap zenéi miatt

Megosztva

Mikor 1989-ben bevezették a Grammy-díjátadón a Legjobb Rap Perfomansz kategóriát, az első díjazott DJ Jazzy Jeff & The Fresh Prince azaz Jeff Townes és Will Smith voltak. A hiphop közösség mégsem érezte teljesen magáénak a győzelmet, mivel Will Smith zenéje pont ellentéte volt a hiphop lázadásanák, egyszerűen belesimult a család és rádióbarát elvárásokba.

Will Smith most erről, a zenei karrierjét ért támadásokról is nyilatkozott a Netflix My Next Guest Needs No Introduction with David Letterman című műsorban, melyet még az Oscar-pofon előtt rögzítették.

Letterman úgy emlékezett vissza Will korai rap karrierjére, hogy ő és Jazzy Jeff a humorral próbáltak saját utat vágni maguknak a stílusban, tették mindezt elég sikeresen, Smith egyetértett a helyzetelemzéssel.

Tényleg ez különböztetett meg minket azokban az időkben másoktól. A humor, a poénok, szórakoztató volt. Eltértünk másoktól” – mondta, majd arra a felvetésre is reagált, hogy nem nyomták-e más irányba őt.

Nem nyomtak, de mindig mondták, hogy puhány vagyok. Gyűlöltem, hogy puhánynak hívnak. Az egész stílusom onnan indult, hogy 12 évesen nagymamám megtalálta a rap füzetemet, amibe a szövegeimet írtam, és miután meglátta, hogy tele van káromkodásokkal, arra kért, hogy húzzam ki őket, mert azon kívül tehetségesnek tart” – magyarázta Will, hogy miért nem káromkodott soha a dalaiban.

(Complex)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés