Keresés
  • Főoldal
  • Zene
  • A rivaldafény peremén: 4 új előadó/banda, akit érdemes ismerned

A rivaldafény peremén: 4 új előadó/banda, akit érdemes ismerned

Kersner Máté- 2017.11.24. 12:23
1052
Furák, érzékenyek és tehetségesek.

A zeneipar köszöni, jól van. Ugyan 2016 erős év volt az albummegjelenések terén, sok izgalmas debütáló zenészt megismertetve velünk, idén sem lehet panasz az új előadókra, bandákra, akik hangulatos, szentimentális és előremutató zenét kreálnak. Mindezt pedig csak furi, régi korokból merítő, mégis nagyon mai, imádnivaló imidzsük tetézi.

REX ORANGE COUNTY

származási hely: Haslemere, Anglia

műfaj: alternatív / indie

mit hallgass tőle: Apricot Princess (2017)

A 19 éves Alex O'Connor 2016-ban komoly üzenetet kapott Soundcloudon egy rajongótól, aki közös munkára kérte fel az akkor épp fiatal felnőtté vált zöldfülű énekes/dalszerzőt. Ez a fan bizony nem volt más, mint maga Tyler, the Creator, akinek nyári lemezén, a Flower Boy-on már két számban (Foreword, Boredom) is találkozhattunk Alex-szel. Ez aztán jó ugródeszkának bizonyult az ifjú alkotó számára, bár tavasszal kiadott bájos lemeze, a 10 dalt felvonultató Apricot Princess után is szép számmal fülelni kezdték munkáit. Ennek ellenére a zenei sajtó csak a Tylerrel való kollaborálás után kezdett igazán foglalkozni vele. Azóta a brit grime nagyágyúval, Skeptával lép színpadra, korunk legfaszább, instrumentális hiphopot és post-bopot vegyítő zenekarával, a BADBADNOTGOOD-dal társul, Mac DeMarcóval spanol, és négy helyszínt érintő amerikai koncertsorozatot indít 2018 telén.

Emberünk 16 esztendős korától azon a BRIT Schoolon tanult, ahol többek közt Adele és King Krule is, ekkor vágott bele a zenélésbe, igaz, akkor még dobosként, majd később az ütős hangszerről váltott az ének-gitár kombóra.
Rex bármelyikünk haverja lehetne, zsenialitása talán pont ebben rejlik: még ha mindennapi, átlagos karakterével nem is, de sok műfajból táplálkozó, Thundercat, Kaytranada és Toro y Moi által inspirált, őszinte, erőteljes önkritikával operáló, szarkasztikus, kedvesen dekadens, nihilista balladáival annál inkább képes elnyerni a tetszésünket. Ezen dallamos, mindennapi szenvedésekről, és szomorú napokról regélő, emocionális dalok sokat merítenek a kortárs jazzből, - nem véletlenül leggyakrabban jazz akkordokat fedezhetünk fel számaiban - az R&B-ből és az elektronikus zenéből egyaránt. Rex Orange County olyan témákat feszeget, és azt úgy adja elő, hogy ezzel mindenki szívét képes elrabolni, és maximálisan együtt tudunk érezni vele. Pont ez az erős individualista szellemiség az, amitől olyan szerethető, személyes, és emberközeli tud maradni, megérintve bárkit, aki életében akár csak egyszer is, de volt egy elcseszett kapcsolat, vagy egy rossz, kudarcokkal teli, mégis a maga módján végtelenül banális életszakasznak a részese.

PORCHES

származási hely: Pleasantville, New York, Egyesült Államok

műfaj:  indietronica / dream pop

mit hallgass tőlük: Pool (2016)

Úgy ahogy Dev Hynes Blood Orange-ét, vagy Francis Farewell Starlight Francis and the Lights-ját, úgy a Porches-t is inkább zenei projektként tartják számon, mintsem hivatalos bandaként, mégis illene így kategorizálni őket. A 27 éves Aaron Maine (cikkünk borítóján farmerdzsekiben) ügyesen maga mellé gyűjtött egy maroknyi New York-i csodabogarat, együtt pedig olyan lágyan dölöngélős, magával ragadó, álmodozós popot kreálnak, hogy nem győzöm okádni a szivárványt. Zenéjükben izgalmas fúziót alkot a szintipop, az innovatív, mégis visszafogott indie rock, és az art pop is, mindez pedig egy vaporwave-et idéző, antik szobrokkal, és szobanövényekkel díszített, pasztel pinkben pompázó, letisztult dizájnnal hódító, ízléses vizuális világban kel életre - lásd:  Car.

2016-os, pozitív kritikai visszhangot kapó, Pool névre hallgató LP-jük mindazt a fejlett, modern muzikalitást tartalmazza, amit a Porches magában rejteget, a 2018.január 19-én megjelenő, sorban harmadik, The House címet kapó albumuknak hála pedig újra részesülhetünk ebből a különleges élményből. Finom autotune, reszkető bassline, precíz pergők, intenzíven búgó víz alatti hatás, egyszerű, mégis  megkapó dalszövegek, és hullámzó dallamok - a tökéletes hozzávalók ahhoz a mesterműhöz, amit Aaron Maine egyedül - és zenésztársaival karöltve a kifinomult ízlésű, szociálisan érzékeny, vintage ruhák és apasapkák mögé bújó, polaroid képekről visszaintegető, kreatív internet generációnak megteremt.



MOSES SUMNEY

származási hely: San Bernardino, Kalifornia, Egyesült Államok

műfaj: neo soul / R&B

mit hallgass tőle: Aromanticism (2017)

Képzeljetek el egy magas, jóvágású, rendkívüli hanggal rendelkező, egyedi művészi érzékkel bíró, érett afroamerikai huszonévest. Na, Moses Sumney pont ilyen, és még ennél is sokkal több: kísérletező és emelkedett hangú remekművei az érzelmeink egy eddig felfedezetlen és szokatlan szféráját érintik meg, az Aromanticismmel pedig biztos helyet szerzett magának az idei legjobb albumok között. Mindenki érzi, hogy ebben az arcban van valami egészen meglepő tisztaság és zsigeri szakmaiság, nem hiába hívta turnézni magával James Blake, a Perfume Genius, vagy Surfjan Stevens is. Nem mellesleg annál a Jagjaguwarnál debütált, ahol a Bon Iver, Angel Olsen, vagy Sharon Van Etten erősíti a mezőnyt.

Emellett a tavaly piacra dobott A Seat at the Table-lel nagyot menő Solange Knowles világi öribarija, és az alternatív R&B újdonsült üdvöskéjével, Kelelával is jó kapcsolatot ápol. Szóval Moses Sumney minden pátoszos magasztalástól mentesen zseniális. Egy messiás, aki valamilyen megmagyarázhatatlan, őszinte, karizmatikus erővel, kisugárzással és angyali vokálokkal jobbá akarja tenni a világot. Nem a Kanye-féle megalomán jézus, inkább egy titokzatos megváltó, aki szinte észrevétlenül libbent be a zeneiparba, és a vízen járva mindenkit elkápráztatott.



FIRST HATE

származási hely: Koppenhága, Dánia

műfaj: szintipop

mit hallgass tőlük: A Prayer for the Unemployed (2017)

Az eredetileg ‘70-es évek végén, ‘80-as évek elején virágkorát élő szintipop 2017-re tagadhatatlanul újra releváns műfajjá vált. A Pet Shop Boys koncertezik, a Depeche Mode alkot, sőt, még a Kraftwerk is életben van, de egy domináns, frissebb generáció is elkezdte magáévá tenni a zsánert. Ennek ékes példája az a tucatnyi belevaló korong, amit 2017-ben kézhez kaptunk, elég, ha felidézzük a Future Islands The Far Fieldjét, a Lowly Heba-ját, vagy a Nite Jewel Real High című kiadványát.

De nem szabad elmennünk a First Hate elnevezésű, dán duó mellett sem, akikre már a Pitchfork, a Noisey és a Guardian is felfigyelt, de még így is méltatlanul kevés tekintet szegeződik rájuk. 2014 óta építgetik karrierjüket, ezalatt végigjárták Európát, Amerikát, és októberben a Dürer Kertbe is ellátogattak. A méltó felkonfot biztosító két EP után idén májusban debütált anyaguk, a Prayer For The Unemployed egy briliáns alkotás, ami árnyalt képet fest egy skandináv huszonéves lelki gyötrődéseiről, nem mellesleg kiváltképp ajánlott közép-európai, posztkomcsi stílust követő szomorkodó különcöknek. A Joakim Nørgaard (a képen jobb oldalt) és Anton Falck (a képen bal oldalt) alkotta páros okos, hamisítatlan, romantikázó synthpopot játszik, megbolondítva azt bravúros lo-fi melódiákkal, erőteljes dobtémákkal, harmónikabetétekkel és szépen szóló szintikkel olyan formában, ahogy azt nagyon ritkán hallja az ember. Az így megteremtett közel tökéletes nyolcvanas évek hatást Anton mély, öblös, szenvedélyes énekhangja teszi még emlékezetesebbé és Depeche Mode-osabbá.

Hozzászólások