Kövess minket

Hiphop

Előkerült Aaliyah egy elfeledett száma

Timbaland betartotta az ígéretét.

Megosztva

14 éve tragikusan elhunyt az akkor még csak 22 éves énekesnő, Aaliyah. Az egész zenészszakma siratta, ugyanis igazán nagy tehetség volt, és ez alatt a rövid idő alatt is számtalan sikert ért el.

Timbaland ígéretet tett Aaliyah-nak, és Karácsony napján egy nagyobb mix albumon megjelentette Shakin című számát, amiben természetesen ő is közreműködött. A lemez a King Stays King címet viseli, összesen 17 számot tartalmaz, és olyan előadók szerepelnek rajta, mint 2 Chainz, Young Thug és Rich Homie Quan.

Aaliyah hangját már többször próbálták felhasználni halála óta. Drake 2014-ben az Enough Said című számát köszönhette volna neki, ám a lány anyukája nem engedélyezte a megjelenést, 2013-ban pedig Timbaland tiltotta meg Chris Brown-nak, hogy „együtt dolgozzon” Aaliyah-val, ugyanis szerinte az énekes nem volt a lány lelki társa, így nem lesz hatásos és lenyűgöző a közös szám sem.

A producer Twitteren is megköszönte az énekesnőnek, hogy ennyi év után be tudta váltani az ígéretét. „Aaliyah, ez érted van bébi.” – írta röviden. Kíváncsian várjuk a visszajelzéseket.

[vembed youtube=”IQB-lUGk1SA” ]

 

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés