Kövess minket

Hiphop

1 millió dollárra perlik a Wu-Tang Clant az egypéldányos lemezük borítója miatt

El van átkozva a Once Upon a Time in Shaolin.

Megosztva

Forrás:

Egy fotós 1 millió dollárt követel a Wu-Tang Clan-től, mivel állítása szerint nem fizették ki a misztikus, egyetlen példányban létező „Once Upon a Time in Shaolin” című lemez borítóképéért. 

Az album, ami arról ismert, hogy anno egy gyógyszercég vezetője, Martin Shkreli 2 millió dollárért vásárolta meg, jelenleg az amerikai állam tulajdonában van, miután elkobozták Shkreli több millió dolláros vagyonát, ami között az album is megtalálható volt. A „pharma bro”-ként is ismert volt cégvezetőt csalás és piramisjáték vádjával kaszlizták be 7 évre.

A szóban forgó fotós, Warren Patterson azt állítja, hogy 2013 és 2014 között 80 órát dolgozott a lemez ezüst, Wu-Tang logóval ellátott dobozának befotózásán, végül az egyik ilyen kép lett a kiválasztott borítókép. Patterson azt sérelmezi, hogy egy kanyi vasat sem kapott a munkájáért, sőt engedélyt sem adott arra, hogy felhasználják a képét. 

A The Blast nevű oldal által megszerzett iratok szerint a fotós Method Man, Rza, Raekwon, Cappadonna, Ghostface Killah, GZA, Inspectah Deck, Masta Killa, U-God, és egy holland producer, Cilvaringz nevét vette bele a periratba, de a lemezt értékesítő aukciós házat is nevesíti. A férfi 1 millió dolláros kártérítést követel a New York-i csapattól.

Eddig egyedül Method Man szóvivője szólalt meg az ügyben, ő azt állítja, a rappernek semmilyen beleszólása nem volt a borító kiválasztásában.

Márciusban szintén felmerült egy peres ügy a Wu-Tanggel kapcsolatban, akkor a People Say„-hez felhasznált sample jogtulajdonosai voltak nagyon mérgesek, hogy nem fizettek nekik a hangminta felhasználásáért, ezt a vitát állítólag peren kívül fogják rendezni.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés