Kövess minket

Aztaa

10 év börtönt is kaphat az a japán professzor, aki ecstasy előállítására tanította meg a diákjait

Hol is lehet órákat venni?

Megosztva

Forrás:

Egy japán egyetemi professzor most akár 10 év börtönt is kaphat, amiért a vád szerint MDMA előállítására tanította meg a diákjait, még 2013-ban – írja a VICE

A 61 éves drogprof, Tatsunori Iwamura a Matsuyama Gyógyszertudományi Egyetem tanáraként okosította a diákjait az ecstasy előállítására, bűnét elismerte, a hatóságoknak azt mondta, hogy „oktató” jelleggel mutatta meg, miként kell elkészíteni a partidrogot. 

Nem csak ekit, de a 5F-QUPIC nevű dizájnderdrogot is kotyvaszthatott 11 nebuló az óráján. Az egyetem bejelentette, hogy a vizsgálat lezárulása után ők is kiszabják a megfelelő büntetést a tanárra, egyben elnézést kértek a diákoktól és a szülőktől.

Drogokat amúgy akadémiai keretek közt nem illegális előállítani Japánban, de ehhez megfelelő engedély kell, ez a papírja a szóban forgó tanárnak pedig már lejárt. A férfinél házkutatást is tartottak, ecstasy-t nem találtak nála, de 5F-QUPIC nyomokat és fűmaradékot igen.

Ha elítélik, a tanár akár 10 év börtönt is kaphat.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés