Kövess minket

Hiphop

10 éves lett a mixtape, amivel nevet szerzett magának Drake, végre streaming platformokon is elérhető lesz

Jubilál a „So Far Gone”.

Megosztva

Forrás:

Napra pontosan 10 éve jelent meg Drake So Far Gone” című harmadik mixtape-je, mely valósággal katapultálta őt a sztárságba. Az évforduló megünneplésére most streaming platformokon is elérhetővé teszi az albumot Drizzy.

Habár Drake karrierje olyan 2001 környékén kezdődött, a hiphop térképre a 2009 februárjában megjelent „So Far Gone” mixtape-pel tette fel csak igazán magát. A lemezt a kritikusok és a stílus fanjai is jól fogadták, közben a Trey Songz kollab „Successful„-lal, és aBest I Ever Had” számokkal már slágerlistákra is felküzdötte magát. Az albumon többek közt Omarion, Lloyd, Lykke Li, Lil Wayne, Santigold, Bun B, és a már korábban említett Trey Songz is vendégszerepelnek, míg a beatek nagy részét a későbbi házi OVO producerek, Boi-1da és 40 készítették, de Kanye West és Diplo is besegítettek. A szövegekben Drake már itt előrevetítette, hogy mennyire fontos számára a nőkről és a kapcsolatokról való rappelés, hisz a tipikus „semmiből jöttem, de most már kezdek sikeres lenni” témán túl főleg ezeket boncolgatja a projekt.

[vembed youtube=”KbjaLGsOHaE” ]Drizzy a jubiláló lemezt, most először streaming platformokon is elérhetővé teszi, méghozzá holnaptól. Instára egy visszaemlékező posztot is kirakott, melyben egyesével megköszönte azoknak a zenészeknek, akik részt vettek a lemez munkálataiban, és ezzel áttételesen segítették beindítani a karrierjét.

[instagram]Bt0fzA3g-vp[/instagram]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés