Kövess minket

Stílus

10 köszönetajándék ötlet, amire biztos nem gondoltál

Amikor elérkezik az esküvő, mindannyian tudjuk, hogy egy kis hálával tartozunk azoknak, akik a hosszú úton velünk tartottak, így a köszönetajándék kiválasztása nagyon fontos a szervezés idején.

Megosztva


Igaz ez az összes esküvőre meghívott vendégre: akik a nagy napot különlegessé teszik számunkra, megérdemelnek egy kis ajándékot. Adhatunk köszönetajándékot a szülőknek, a vendégeknek, a koszorúslányoknak. Érdemes olyan ajándékban gondolkodni, amely biztosan boldogságot okoz a meghívottaknak és egy kis leleményességgel még emlékként is jól funkciónál.

Ha biztosak vagyunk abban, hogy a vendégek zöme édesszájú akkor www.ahonapajandeka.hu áruházból kedvünkre válogathatunk.

Nézzük a 10 tippet.

  1. A Csokinyalóka ültetőkártya egy igazán stílusos és egyedi megoldás. Két legyet üthetünk egy csapásra, hiszen az ültetőkártya egyben az ajándék is lehet. A fehér csokoládé nyalókákra feliratozás valamint logózás is kérhető, amelyen természetesen szerepelhet a meghívott vendég neve. A többi csokoládéra fix mintákat rendelhetünk. A csokoládényalókák szép celofán csomagolást kapnak, de ha ez nem megfelelő, mert ebben is extrát szeretnénk nyújtani, akkor az egyedi csomagolás is megoldható
  2. A mézeskalács ültetőkártya kifejezetten romantikus kelléke lehet egy esküvőnek. A mézeskalács köszönetajándék méltó a vendégek üdvözléséhez és megajándékozásához is. Többféle minta közül lehet válogatni, így biztosan mindenki megtalálja a számára megfelelő mézeskalácsot.
  3. Mostanában egyre jobban dívik a bajusz csokinyalóka, amellyel kimondottan a férfi vendégeknek köszönhetjük meg azt, hogy az esküvő során velünk tartottak. A trendi bajusz nyalókák minden esetben egy plusz celofán csomagolást is kapnak, nehogy megsérüljenek szállítás közben. A nyalóka készülhet különféle mintázattal és választhatunk, hogy tejcsokoládé, étcsokoládé vagy fehércsokoládé legyen az alapanyag.
  4. Egy különleges kis kerek csokinyalóka minden korosztálynak kiváló ajándék, számtalan módon feliratozható és grafika is bőven elhelyezhető rajta. Az egyedi logók és feliratok nagyon szépen mutatnak a fehér csokoládén. Itt lehetőség van, hogy az ifjú pár is rákerüljön a csokira, így teremtve egy örök emléket a nagy pillanatról.
  5. A bajusz nyalóka mellett a köszönetajándékok között a „kiss” azaz a csók nyalóka is megrendelhető, de ez már természetesen a hölgyek számára. A két nyalókát kombinálva teljesen személyre szabhatjuk az ajándékunkat.
  6. A kézzel készített míves mézeskalács is különleges ajándék lehet, hiszen többféle méretben és formában is kiválasztható. Virág vagy egyéb más motívumokkal díszítve egy celofánba rejtve várhatja az asztalnál boldog tulajdonosát.
  7. A szívecske mézeskalács egyszerre fejezi ki a vendégek iránti szeretetünket és hirdeti, hogy esküvőnk bizony a szerelem, a szeretet alapjaira épül. Általában fehér díszítéssel készül, amely szintén az esküvő káprázatos és trendi mivoltát hivatott képviselni.
  8. Lehetőség van a hölgyek kényeztetésére a kézműves szappant, mint köszönetajándékot átnyújtani. A szappanhoz egy perszonalizált kártyát is választhatunk, így már ültetőkártyaként is szolgálhat.
  9. A 9 darabos személyre szabott bonbon válogatás nagyon trendi választásnak bizonyulhat. A többféle töltelékű és ízű csokoládéválogatás minden ízlelőbimbót csapdába ejt. Mivel szinte minden választható rajta, ezért az esküvő hangulatához legjobban illeszkedő ajándék kreálható belőle.
  10. Amennyiben az esküvői büdzsé merészebb és valamivel drágább ajándékot is engedélyez számunkra, úgy akár egy gyümölcscsokor is választható az ünnepi asztalra a vendégeknek.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés