Kövess minket

Tech

115 éves a világ legidősebb működő villanykörtéje

A villanykörte abból a korból való, mikor a tervezett elavulást még hallomásból sem ismerték…

Megosztva


Azt hiszem, nem lövök mellé, mikor azt mondom, hogy a fogyasztói társadalom legmagasabb csúcsán állunk. Olcsó, haszontalan, rossz minőségű termékekkel bombáznak minket és persze mi sem mondunk mindig nemet ezekre az árucikkekre, hiszen hiába vagyunk tudatában a dolgoknak mégis ,,esszük a sz*rt”!

Amit most mutatunk, az abból a korból származik, amikor még hallomásból sem ismerték a tervezett elavulás fogalmát!

Íme, a világ legidősebb működő villanykörtéje, amelyet még 1901-ben csavartak be egy californiai tűzoltó állomáson. Azóta, az izzó folyamatosan világít, miközben a világ már háborúkon és számos elnökcserén átment.

Az izzó akkoriban 60W-os volt, mára már csak 4W-on világít. A vén körte azóta, az Örök készültség jelképévé vált az állomáson.

A hosszú évek alatt, mindössze négyszer pihent meg, de így is átlépte már az 1 milliomodik üzemóráját.  A modern kor már felszerelte tartalék generátorral, akkumulátorral és túláram elleni védelemmel is, csakhogy semmi se zavarja meg az éber villanykörtét.

Tény, hogy a villanykörtét gyártó cég már csődbe ment 1914-ben, ezért sohasem tudtak dicsekedni a matuzsálemi kort megérő termékükkel.

A villanykörte akkora sztár a helyiek körében, hogy saját valóságshow-t is kapott. Persze, a körte nem fog ágyba bújni sehonnani cafkákkal, de élőben, webkamerán keresztül nézegethetjük a fényét. Ironikus az is, hogy több webkamera tönkre ment már az izzó körül., miközben a villanykörte nem veszít a fényéből.

Semmi misztérium nincs az izzóban, senki ne gondoljon földönkívüli dolgokra, csupán annyi, hogy a termék még a tervezett elavulás előtt készült. A tervezett elavulás egyébként nem más, mint a termékek élettartamának csökkentése a gazdaság növekedésének érdekében.  Így lehet egyenesen arányos a vásárló emberek köre és a fogyasztói társadalom.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés