Kövess minket

Hiphop

14 év után szabadult a Hot Boys rappere, B.G.

Megosztva

Kiengedték a börtönből B.G.-t, a ’90-es évek népszerű rap-csapatának, a Hot Boys-nak az egyik alapító tagját.. A rapper helyi idő szerint kedden szabadult, miután 12 évet ült fegyver birtoklásért és szemtanúk befolyásolásáért – erősítette meg a Cash Money egyik szóvivője.

A Cash Money alapítója, Birdman az Instagram Live-on egy nagy öleléssel köszöntötte New Orleans-i társát, aki végre szívhatja a friss levegőt. Ajándékokkal is érkezett, a nemrég 43. születésnapját ünneplő B.G. pedig el is érzékenyült a szabadulása után.

B.G.-t 2009-ben tartóztatták le egy közúti ellenőrzés során, ahol a rendőrök három fegyvert találtak a járművében, amelyek közül kettő lopott volt. Két évvel később bűnösnek vallotta magát két rendbeli lőfegyver birtoklásáért és egy rendbeli, az igazságszolgáltatás akadályozására irányuló összeesküvésért. A rapper 14 év szövetségi börtönbüntetést kapott.

B.G. a ’90-es évek végén segített felépíteni a Hot Boys-t, amelyben Lil Wayne, Juvenile és Turk is tag volt. A csapat nagy sikert aratott az 1999-es platina albumukkal, a Guerrilla Warfare-rel. Utolsó nagylemezük a 2003-as Let ‘Em Burn volt, melyet évekkel korábban rögzítettek.

(Billboard)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés